Ez a cím erősen azt sugallja, hogy például egy Walking Dead-szerű vagy vámpírokkal teli történetre asszociáljunk.
Az Öröknyár azonban azzal foglalkozik, hogy milyen lenne a világ, ha a 20. század hajnalának felfedezései közt nem az atom és a relativitás, hanem az élők és holtak közötti kapcsolat létesítése lett volna? Kicsit borzongató ebbe belegondolni – Hannu Rajaniemi el is hozza a kíváncsi olvasók számára a lúdbőrzést egy kémtörténettel, amely felteszi nekünk az élet olyan általános kérdéseit és témáit, mint milyen mozgatórugók visznek bizonyos célok, törekvések felé, vagy mi az ember életének és magának az életnek az értelme.
Az Öröknyár keretét a ’30-as évek vége adja. A negyedik dimenzióban elhelyezkedő túl- és a valódi világ közti kapcsolatfelvétel egyrészt egy speciális telefon által, másrészt médiumok segítségével lehetséges. Azonban nem adatik meg mindenkinek az öröklét, ugyanis meritokráciaalapú rendszer alapján döntenek arról, hogy ki érdemli meg és ki nem.
A történetben a konfliktus az angolok és a szovjetek között zajlik. Viktória királyné a túlvilági Öröknyárból gyakorolja uralmát, miközben a Szovjetunió egyre erősebbé és hatalmasabbá válik. Virágzik a kémkedés és a besúgórendszer, amely a cselekmény mozgatórugóját adja. A fókuszban pedig két karakter áll: egyikük a brit Rachel White megneszeli, hogy van valaki, aki a szovjeteknek súghat. Azonban nem hisznek neki, így kénytelen saját szakállára megkeresni és lebuktatni a bűnöst, aki éppenséggel a már másvilágra távozott öröknyári lakos, Peter Bloom.
Rajaniemi nem beszél feleslegesen: minimális információt ad át magyarázatnak, így kihívás elé állítva minket, hogy megértsük, miként alakult ki és működik a világ, valamint átlássuk a cselekményt. Gördülékeny stílusával, sodró lendületű cselekményével és gazdag fantáziavilágával élvezetes olvasmány az Öröknyár, amelyet nemcsak a kém- vagy a fiktív történelmi regények, hanem a fantasy kedvelőinek is nyugodt szívvel ajánlható.
