2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Az Európa-bajnok a világbajnokságon is szeretne helytállni
50412

Az Európa-bajnok a világbajnokságon is szeretne helytállni

Kántor Benedek, a Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának fiatal tehetsége múlt hétvégén, Németországban Európa-bajnoki címet érdemelt ki az öttusa laser run versenyszámában, az U11-es korosztályban.  A még csak  9 éves, de a jövő heti, budapesti laser run világbajnokságra készülő versenyzőt a mai napon a Kemény Dénes Városi Sportuszodában köszöntötték.

–        Weiden városában Benedek 9 évesen, a tőle 2 évvel idősebb öttusázókkal versenyzett az U11-ben – fogalmazott bevezetőjében Deák Bárdos Mihály, a Miskolci Sportiskola szakmai vezetője, aki elmondta azt is, hogy 2016-ban kezdték el felépíteni az öttusa szakosztályt, amit kezdetben sokan kétkedve fogadtak. – A nulláról indultunk, de mára eljutottunk oda, hogy egy Európa-bajnokot köszönthetünk sorainkban – folytatta a sportvezető.-  Az öttusázóink is jó körülmények között készülhetnek, az infrastruktúra adott, csakúgy, mint a képzett, felkészült szakembergárda.

Fridrich László, a Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának vezetője kiemelte és távollétében is megköszönte Gyapjas Sándornak a segítségét, aki lövészetben készítette fel a fiatal sportolót. – Ezt az Európai-bajnok aranyérmet a magam részéről a 2018-ban elhunyt Hidvégi Attilának ajánlom, aki közel 3 éve létrehozta szakosztályunkat- hangsúlyozta  Fridrich László, aki Firtkó Adéllal és Fridrich Ákossal az úszóedzések irányításában is segíti az öttusázókat. – Benedek mellett több fiatal tehetség bontogatja szárnyait Miskolcon. A sportiskola és a város vezetése a lehetőségekhez képest igyekszik mindent megtenni, hogy minél jobban ki tudják teljesíteni sportolói pályafutásukat.

–        Örülök az Európa-bajnoki címnek, de ugyanolyan most itt ülni, mint előtte, főleg, hogy már a jövő heti budapesti világbajnokságra gondolok – mondta Kántor Benedek. – A vb-n újra tiszta lappal indulok, igyekszem mindent kihozni magamból, nem tudom, hogy az mire lesz, de reménykedem egy jó helyezésben.

A laser run kombinációs számban ezen korosztály képviselőinek. kétszer 400 méteres távot kell futni és két alkalommal 3 méterről bukó alakra lőni egy-egy sorozatot.

Zámbori Zoltán, a Miskolci Sportiskola futóedzője elmondta,  hogy 4 hónappal ezelőtt örömmel vállalta a felkérést, hogy örömmel foglalkozzon az öttusa szakág versenyzőivel. Egyszerű volt a dolog, hiszen saját atlétáimmal  közösen tudtunk dolgozni- emelte ki a futóedző.-  Ami nehézséget okozott, hogy össze kellett kapcsolni a futást a lövészettel; erre külön gyakorlatokat kellett kitalálni.  Elégedett vagyok Benedekkel és a társaival, az elvégzett munkával, odafigyelve, koncentráltan végzik el a kért gyakorlatokat. És jó a társaság is, jó hangulatban  tudnak együtt készülni. A vb-ig már komoly gyakorlatokat nem végeznek el, hogy a versenyzők – Benedek mellett Kovács Flóra is képviseli majd a sportiskolás színeket – frissen, üdén állhassanak rajthoz.

Kántor Benedek és Kovács Flóra szeptember 7-én, szombaton áll majd rajthoz Magyarországot képviselve az egyéni versenyben. Amennyiben ez  jól sikerül,  akkor lehet, hogy másnap akár mindketten rajthoz állhatnak újra a mix-váltó tagjaként, ahol a szakvezetés döntése értelmében egy-egy leány és fiú képviselheti az országot.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!