2025. 01. 9. csütörtök

Marcell
1 EUR 416 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Felelős szülőként sokat segíthetünk gyermekünk képességfejlesztésben

Felelős szülőként sokat segíthetünk gyermekünk képességfejlesztésben

Számos felmérés azt mutatja, hogy kisgyermekünk fejlődését nagyban segíthetjük – a szabad játékon kívül –, ha játékos eszközökkel, észrevétlenül fejlesztjük őket. Az ifjúsági ismeretterjesztő és gyerekkönyvek vezető kiadója, a Babilon ehhez ajánlja a több nemzetközi díjat elnyert LOGICO fejlesztőjátékot, amely Hollandiában Az Év Játéka kitüntető címet is megkapta. A kártyacsomagok között vannak olyanok, amiket a Babilon Kiadó által felkért szakemberek fejlesztettek, ezek mindegyike összhangban van a Nemzeti alaptantervvel, és kifejezetten a magyar tananyaghoz kapcsolódó gyakorló feladatokkal segítenek megalapozni az olvasás- és írástanulást, illetve a matematikai alapok megszerzését, de segítik a ly, j betűs szavak helyesírását vagy a szótagolást is.

„A legnehezebb feladat a gyermek számára a sikeres olvasás- és írástanulás, valamint a matematikai alapismeretek megszerzése. Ezért kiadónk nagy gondot fordít ezeknek a képességeknek a fejlesztésére, így születtek meg a Jelvadász, a Betűvadász és a Számvadász fejlesztő csomagok, ezeket kifejezetten az iskola előkészítésére, illetve az első osztályosok számára állítottuk össze.A 24 nyelvre lefordított LOGICO játék több mint 40 országban kapható, Magyarországon már közel 700 ezer darab talált gazdára, 2020-ra szeretnénk, ha ez a szám elérné az 1 milliót is. A népszerűségi listánkat – az óvodások napirendjébe is beépíthető – Iskolás leszek játékunk vezeti” – mondta el Rozgonyi Sarolta, a Babilon Kiadó szerkesztője, kommunikációs vezetője. Majd így folytatta: „Az iskolaérettségig eljutni hosszú fejlődési folyamat eredménye, és erre érdemes már 3 éves kortól játékosan készülni. Ebben szeretnénk segíteni a szülőknek, nagyszülőknek, ehhez készítettük el a hatrészes LOGICO  videosulinkat. A kisfilmekben szakértőnk, Perger Katalin fejlesztőpedagógus, tanító ad tanácsokat arra, hogyan lehet támogatni, elősegíteni az iskolaérettséget, az óvoda-iskola közötti átmenetet”.

A Babilon Kiadó 2010 óta forgalmazza a német Finken-Verlag játékát, a Primo 3 éves kortól 6-7 évig használható, a Piccolo pedig egészen negyedik osztályig, de a fejlesztőpedagógusok szerint felső tagozatban is érdemes logicózni. Az iskolába lépést a Primo támogatja, a több mint 30 kártyacsomagból 5 új idén került a boltokba, hármat pedig megújított a kiadó.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: V. majdnem, mint Valentino
Százával foglalták le a hamis táskákat és pénztárcákat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy fővárosi üzletben. …
NAV: „Örülök, hogy kiderült”
-          mondta az a román sofőr, aki közel 3000 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettával akadt fenn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Ig…
NAV: Megcsappant rakomány
Csak a rakomány legális részével távozhatott az a román kamion, amelynek platójáról több mint 5000 darab hamis elektronikai cikk került elő. A Nemzeti…

További cikkek

Újra összejöttek a Szomszédok
Újra összejöttek a Szomszédok! Janka, Jutka és Feri a régi szép időket elevenítették fel, ahonnan nem hiányozhatott természetesen a nagynéni konyakos …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés