2026. 06. 29. hétfő

Péter, Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Hírek » Pest megyei hírek » Augusztus 20.: Születésnap, amelyből erőt meríthetünk
50347

Augusztus 20.: Születésnap, amelyből erőt meríthetünk

Hagyományosan a Gödöllői Városi Fúvószenekar térzenéjével kezdődött a Szent István napi városi ünnepség a főtéren. A Himnusz hangjai alatt a 802. sz. Szent Korona Cserkészcsapat tagjai hozták be nemzeti zászlónkat, majd dr. Gémesi György polgármester mondta el ünnepi köszöntőjét.

Ezt követően  Kertész Dániel református lelkész, Kozsuch Zsolt római katolikus plébános, Albert Gábor evangélikus lelkész és Sivadó János görögkatolikus parókus áldották és szentelték meg az új kenyeret, amit a szertartást követően Gémesi György vágott fel; a kenyérosztás alatt Albert Anna népdalénekes a Szent István című népdaléneket adta elő.

Ünnepi beszédet Albert Gábor, a Gödöllői Evangélikus Egyházközség lelkésze mondott, aki többek között arról beszélt, hogyan változott augusztus 20. megünneplésének módja és tartalma történelmünk során.
Gondolatai zárásaként úgy fogalmazott: „Lelkészként az ünnephez kapcsolva áldást kérek a kenyérre és szimbolikusan az életre, keresve egymás tisztelését és szeretésé, nem csupán a születésnapon. A születésnap legyen töltés, töltekezés, de legyen hatása a hétköznapokra is!”
Pál apostol szavait idézve: A szeretet soha el nem múlik. Van forrásunk, van honnan újra és újra meríteni, hogy legyen ünnepünk, és legyen, lehessenek szárnyaló hétköznapjaink. „

Albert Gábor gondolatai után a “Miénk itt a tér” című zenés összeállítást tekinthették meg az egybegyűltek. Közreműködtek a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesületének tagjai és az Erkel Ferenc Általános Iskola diákjai. A műsort összeállította és rendezte Horváth Zoltán.

Az ünnepi programot tűzijáték, majd Darányi László tárogató játéka zárta. Az ünnepségen megszegett új kenyeret az Édes Lelkem Pékségben készítették.

Forrás:godolloiszolgalat.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Párhuzamos autonómiák
  Megnyitó: 2026. március 31. 18:00 megnyitó személy: John Batki, író, műfordító, kilimnológus kiállító művészek: KLIMÓ Károly, Rit…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés