2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Továbbra is az NB II-ben a MEAFC kaucsuk bűvölői
50326

Továbbra is az NB II-ben a MEAFC kaucsuk bűvölői

A MEAFC-Miskolc négy férfi asztalitenisz csapata közül a legmagasabban jegyzett gárda az augusztus 10-én, Budapesten sikerrel megvívott, úgynevezett helybetöltő mérkőzés után, a szeptember 7-én induló új szezonban is az NB II-ben folytathatja a pontvadászatot.


A 10 csapatot számláló  NB II., Észak-keleti csoportos férfi asztalitenisz bajnokság aktuális mezőnyéből az utolsó kiesett, míg az utolsó előttiek, azaz a 9. helyezettek – a kiírás értelmében – helybetöltő mérkőzésen dönthették el a bent maradás sorsát. A MEAFC-Miskolc csapata semleges pályán, a fővárosi Statisztika Marcibányi téri csarnokában mérkőzött meg a Lőrinci AC együttesével.
–    Mindenképpen számoltunk az NB II-es folytatással, hiszen Szerencsről két jó játékossal, Macsuga Józseffel és Stadler Tamással erősítettük meg a csapatot, akik mindketten 60 százalék feletti győzelmi mutatóval rendelkeztek – tudtuk meg a sorsdöntő találkozót követően Holdi Lászlótól, a MEAFC asztalitenisz szakosztályának vezetőjétől. – Ellenfelünkből az NB III., Észak-kelet, A-csoport 2. helyén végzett Lőrinci AC gárdájából leginkább dr. Tarsoly Dánieltől tartottunk, de miután az első két páros mérkőzésünket egyaránt 3-0 arányban megnyertük, éreztük, hogy nem lehet baj. A folytatásban a már említettek mellett Bodnár József és Sztupák Zoltán is kiválóan teljesített. Egyetlen vereségünket az utolsó mérkőzésünkön, a hosszú kihagyás után visszatért cserejátékosunk, Molnár János neve mellé könyvelték el. Ami a lényeg, a jegyzőkönyvben 10-1-es győzelmünk szerepelt, ez pedig azt jelenti, hogy szeptember 7-től megkezdhetjük újabb szezonunkat az NB II-ben, ahol csoportunkban 11 együttes kapott helyet. Edzéseinket szerdán és pénteken továbbra is a Miskolci Egyetem E/4-es tornatermében tartjuk, ahol vasárnaponként a hazai bajnoki derbiket is játsszuk. A 20 fordulós pontvadászatban terveink szerint a 4-6. hely valamelyikéért harcolunk majd. A sorsolást a jövő héten készítik el a Magyar Asztalitenisz Szövetségben, azt azonban már most tudni lehet, hogy az Andornaktálya NB I-es, a Szerencs kínai játékossal erősített, de az Apagy, a Gödöllő és a Vác is nagyon komoly játékerőt képvisel.

Az egyetemiek az NB II-es hazai fordulókat az E/4-es tornateremben egy napon szeretnék  megrendezni az NB III-as fordulókkal.

A MEAFC-Miskolc  további három férfi asztalitenisz csapata közül a városi bajnokságban indult gárda az első, a megyeiben érdekelt együttes a 6., míg az NB III-asok a 8. helyen végeztek a legutóbbi küzdelemsorozatokban.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!