Zenész, óvodapedagógusként már ismerjük, verseiben talán önmagunkat, vagy a szerelemről alkotott képünket is felismerjük.
Kovácsovics Fruzsina: „Kritikaként kaptam néhány évvel ezelőtt, hogy miért csak szomorú verseket írok. Valószínűleg azért van ez így, mert nagyon nehezen beszélek a negatív érzéseimről. Amikor vidám vagyok, és örülök, azt szívesen kiabálom ki a világba, amikor viszont szomorú vagyok, és komoly dolgok foglalkoztatnak, vagy elakadok, azt nekem sokkal egyszerűbb leírni. Valószínűleg ezért több a szomorú versem. Amikor verset írok, utána megkönnyebbülök, úgyhogy ez nekem egy terápiás módszer is.
Általában pozitív ember vagyok – azt gondolom magamról. Vannak nyilván komoly mélypontjaim, de mostanában kezdem elfogadni, hogy ez is természetes része az életnek. Kezdem azt is érteni magammal kapcsolatban, hogy nekem mennyire fontos az, hogy ha én fájdalmat okozok valakinek, akkor odaálljak a másik elé, és azt mondjam: Ne haragudj, egyszerűen ennyit tudtam abban az életszakaszomban, nem voltam többre képes, sajnálom.
Sokszor nem is vagyunk tisztában azzal, hogy mennyi örömet tudunk okozni, vagy mennyi szomorúságot és fájdalmat a másiknak. A versek kapcsán mondom azt is, hogy akikről ezek a versek szólnak, valójában szerintem nem is tudják, hogy nekik mekkora hatalmuk volt az én életemben. Főleg akihez a legtöbb versem íródott. Nekem is jól esett volna néhányszor az életben, ha odaállnak elém, és azt mondják hogy ne haragudj.”
A beszélgetésben megjelenik Fruzsi igazi napos oldala. Részletek: www.sztarportre.hu
