A skandináv irodalom jellegzetes vonása a sötét, komor és nyomasztó hangulat. Nincs ez másképp Simon Stålenhag Elektronikus állam című könyvével sem.
Mely azonban nemcsak a térségben, hanem önmagában véve is kitűnik, mégpedig a képek révén. Ugyanis a szöveget illusztrációkkal egészíti ki, amelyek erős érzelmi reakciókat képesek kiváltani bennünk. Azt gondolhatjuk elsőre, hogy a képek zavaróak lesznek, mert kizökkentenek az olvasásból, azonban ez nincs így, mert azok partnerként működnek együtt a betűkkel. Ezáltal a történetet több érzékelési csatornán fogadhatjuk be, amelyről így sokkal gazdagabb, teljesebb és maradandóbb képet alkothatunk.
De miről is szól az Elektronikus állam? Kisség nehezen fogható meg, illetve határolható be, mert a fentiekből kifolyólag inkább impresszionistának hat. Az alapkoncepció a mindennapi élet részét képező hatalmas robotok léte. bár 1997-ben Amerikában járunk, mégis mintha a nem is olyan távoli jövőbe repítene minket az író.
A történetbe csak úgy belecsöppenünk, különösen magyarázatokat nem kapunk, így némi erőfeszítést igényel tőlünk felvenni a fonalat, de mindenképp megéri. A tinédzser főszereplővel és az őt kísérő robottal együtt útközben fedezzük fel ezt a lepusztult posztapokaliptikus világot: a dél-nyugatról a Csendes-óceán partjára. Őt is inkább csak megfigyeljük, mert nem ismerjük a szándékait, ám ahogyan halad előre a történet, megtudhatjuk, mi is történt a világban – pontosabban az Elektronikus állam világában.
Az Elektronikus állam formabontó regény; gyakorlatilag egy felnőtteknek szóló képes sci-fi. Egy-egy illusztráció megrázó is lehet, viszont van, hogy egy kép többet mond minden szónál – még egyetlen betű nélkül is működne a könyv. Ha új impulzusokra vágyunk, akkor keresve se találhatnánk jobbat Simon Stålenhag művénél.
