2026. 01. 15. csütörtök

Loránd, Lóránt

1 EUR 387 HUF
1 GBP 446 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Rekordkísérlet a Szabihídon
49969

Rekordkísérlet a Szabihídon

Egy érdekes rekordkísérletnek lehetnek tanúi és egyben résztvevői, akik július 13-án, szombaton kilátogatnak a Szabadság hídra.

10 órától az Alkotásutca szervezésében a tervek szerint nem kevesebb, mint 1111 ember részvételével készül el egy, a hidat ábrázoló, hangulatos festmény. Az alkotókat számolni és a rekordot hitelesíteni a Magyar Rekord Egyesület fogja. A kép elkészítéséhez akár egyetlen ecsetvonással is lehet csatlakozni, így fog összeállni apránként a műalkotás, melynek mindenki egy kicsit a részese lehet. A részvétel ingyenes, naprakész információk pedig az esemény oldalán találhatóak.

“Az a célunk, hogy ezzel a közösségi élményfestéssel egy olyan élményt adjunk az embereknek, ami összeköti őket egymással és a művészettel is. Tudomásunk szerint soha ennyien nem festettek még együtt egy képet, ezért az esemény igazi kuriózum lesz. Emellett pedig nagyon jól illeszkedik a Szabihíd hangulatához és egyéb programjaihoz is. Mindenkit várunk aki részt venne ebben az izgalmas kísérletben, függetlenül attól, hogy tud-e festeni/rajzolni, vagy sem. Ebben majd mi segítünk egy kicsit. Hiszünk abban, hogy pont azzal a sok-sok színnel áll majd össze a nagy kép, amit az 1111 résztvevő hozzátesz.” – mondta Nagy Lilla, az Alkotásutca üzletágvezetője az esemény kapcsán.

Az elkészült kép majd valamilyen jótékony célt fog szolgálni, hogy hova kerül, az egyelőre legyen meglepetés. Ha valakinek ez nem elég, és saját képpel szeretne hazatérni, arra is van lehetőség, mert a Facebook nyereményjátékban résztvevők közti sorsolás nyerteseinek lehetősége lesz 14 órától egy saját festményt készíteni instrukrorok segítségével.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Kívánságlista 2026
„Jusson időd nevetni, mert ez a lélek legszebb zenéje; játszani mert ez az örök ifjúság titka; olvasni, mert ez a bölcsesség alapköve; dolgozni, mert …

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

138609

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés