2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter: Pécsen bővíti magyarországi gyártását a Thyssenkrupp
royal_magazin_PNG

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter: Pécsen bővíti magyarországi gyártását a Thyssenkrupp

A német Thyssenkrupp a kormány támogatásával 17,4 milliárd forintból vezérműtengelyeket gyártó üzemet épít Pécsen – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter közölte, hogy a kormány 5,57 milliárd forinttal támogatja a 200 új munkahelyet teremtő beruházást. A Thyssenkrupp helyi tevékenységének bővítése is igazolja, hogy Magyarország az autóipar új korszakában is a gyártás fellegvára lehet – tette hozzá. A tárcavezető arra számít, hogy az ágazat az idén is termelési rekordot dönthet, hiszen ennek értéke az év első harmadában elérte a 3225 milliárd forintot, 11 százalékkal haladva meg az előző év azonos időszakának termelését. A belföldi autóipari éves termelés értéke 2010 óta 4 ezer milliárd forintról 8,5 ezer milliárd forintra ugrott, a további fejlődés a miniszter megfogalmazása szerint elérhető közelségbe hozta az évi 10 ezer milliárd forintot meghaladó autóipari termelést Magyarországon. A beruházások ráadásul nem csak mennyiségi, hanem minőségi ugrást is eredményeznek, hiszen kutatási és fejlesztési arányuk, technológiai színvonaluk évről évre magasabb – hangsúlyozta Szijjártó Péter. A miniszter rekordévet vár a német-magyar gazdasági kapcsolatokban is, mivel a két állam kereskedelmi forgalma már az első három hónapban kiemelkedő értéket, több mint 14 milliárd eurót ért el. Németország és a többi közép-európai ország kapcsolatának erejét jelzi, hogy a visegrádi államokkal lebonyolított 300 milliárd euró éves kereskedelmi forgalom 74 százalékkal haladja meg a német-francia kereskedelem értékét – mutatott rá. A Thyssenkrupp új gyárát befogadó Pécs országgyűlési képviselője különleges mérföldkőnek nevezte a város történetében, hogy egy autóipari világcég beruházását fogadhatja. Hoppál Péter abban bízik, hogy a gyár sikere a pécsi beruházás bővítését eredményezheti. Ehhez a város gépgyártási hagyományai mellett a még szabad dél-dunántúli munkaerő, Pécs egyeteme és a duális képzés helyi lehetőségei is hozzájárulhatnak – tette hozzá. Marc de Bastos Eckstein, a Thyssenkrupp ügyvezetője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a vállalat 80 országban van jelen világszerte, termelése és a foglalkoztatottak száma alapján a világ legnagyobb gyártóinak egyike. Az autóipari vállalat Pécsen az ötödik magyarországi telephelyét építi ki a legkorszerűbb, 4.0 ipari megoldásokkal, magas hozzáadott értéket előállító munkahelyeket teremtve – tette hozzá. A cég vezetője közölte, hogy a zöldmezős beruházás még ebben az évben elkezdődik, a termelés 2020 közepén indulhat. A Thyssenkrupp Components Technology budapesti leányvállalata 1999 óta foglalkozik személyautók elektromos kormányrendszerének fejlesztésével mint a cégcsoport egyetlen elektronikai és szoftverfejlesztési központja. Győrben a Thyssenkrupp Automotive Systems alváz-specialistái 2013 óta komplett futóműveket állítanak össze az Audi Hungária Motor Kft. részére. 2016-ban Jászfényszarun két üzemben kormányművek és hengerfejbe integrált vezérműtengelyek gyártását indították el 2018-ban, Debrecenben pedig csavarrugó- és stabilizátorgyárat működtetnek. A nyilvános cégadatok szerint a Thyssenkrupp Components Technology Hungary a tavaly szeptemberrel zárult üzleti évben 63 milliárd forintot meghaladó nettó árbevételt és több mint 522 millió forint adózott eredményt ért el. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés