2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Kihívásokkal és sikerekkel teli évadot zártunk
49823

Kihívásokkal és sikerekkel teli évadot zártunk

Radnóti Színház évadzáró sajtóinformáció 2018|2019

5 bemutatóval, számos szakmai programmal, 202 előadással, a tavalyihoz képest 8 ezerrel több látogatóval (58 393) és 100,19%-os látogatottsággal zártuk az idei évadot a Radnóti Színházban és a külső helyszíneinken.

A Radnóti Színház mögött zajlik egy építkezés, ami miatt ez az évad már egy jóval kisebb színpaddal és 5 vendéghelyszínnel valósult meg. Ehhez az átmeneti évadhoz a színház az EMMI-től kapott támogatást. A Radnótit nem újítják fel, nem költözik, az otthoni játéktere lett szűkebb és a nagy díszleteket igénylő előadásaival vendégeskedik több helyszínen. Ez a helyzet marad előreláthatólag 2021 januárjáig, amikor visszakapjuk a színházunk érintett területét. Komoly erőpróba ez a színháznak és minden munkatársának, ennek ellenére remek eredményeket produkált a teljes társulat. Ebben az időszakban is folyamatos támogatásáról biztosította a színházat a fenntartója, Budapest Főváros Önkormányzata. Kováts Adél igazgató méltatta és külön megköszönte mindenki munkáját, szép és nehéz évadnak nevezte az ideit. Az évadzáró társulati ülésen kiosztotta a radnótis díjakat, a társulat megosztva Martinovics Dorinának és Sodró Elizának szavazta az évad legjobb színésznő díját, a legjobb színész pedig Schneider Zoltán lett. A színház nem színész dolgozójának díját Ágoston Gábor hangosító vehette át. Kicsi-díjat is osztottunk a legjobb epizódszerepért, amelyet megosztva Rusznák András és Porogi Ádám nyert el. A közönségünk pedig a legjobb és legszeretettebb színészüknek Lovas Rozit választotta, ami rendhagyó, mert most először kapta nő a közönség-díjat. Június 10-én és 11-én Pozsonyban az Eurokontext Fesztiválon nagy sikerrel játszotta a társulat az Egy piaci nap című előadásunkat. Június 7-én fényesen szerepelt a POSZT-on a 10. Az előadás elhozta a szakmai zsűri több díját is:
Legjobb rendezés: Sebestyén Aba
Legjobb színházi zene: Cári Tibor
A színészzsűri különdíja a legjobb női alakításért: Sodró Eliza
A legszívmelengetőbb díjat, a Közönségzsűri különdíját is megkapta az előadás, ami nemcsak azért jelentős, mert a közönségzsűri átlagéletkora 25 év volt, így a jövő generációja legjobb előadásnak tartotta, hanem azért is, mert a 10 olyan csapatmunka, amilyen nagyon ritkán valósul meg a színpadon.
A 2019|2020-as évadban továbbra is 7 helyszínen játsszuk az előadásainkat, és az alábbi bemutatókkal bővül a repertoár. Hegymegi Máté rendezése nyitja az évadot F. Zaimoglu – G. Senkel – L. Perceval: Molière, októberi premierrel, az ősbemutató Forgách András fordításában látható majd.
A további bemutatókra Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója Szilágyi Bálintot (Nick Payne: Csillagképek), Alföldi Róbertet (Franz Xaver Kroetz: A vágy), Valló Pétert (Bernard Shaw: Sartorius úr házai, avagy szerelmi házasság, Péterfy Gergely fordításában), Szőcs Arturt és Schwechtje Mihályt kérte fel.
A Radnóti repertoár előadásai az alábbi helyszíneken láthatók 2019|2020-as évadban:
Üvegfigurák            Radnóti Színház
Egy piaci nap            Radnóti Színház
A művésznő és rajongói    Radnóti Színház
10                Radnóti Színház
A gondnok            Radnóti Színház
Kakukkfészek            Radnóti Színház
Szövegséták Esterházyval    Radnóti Színház
színArany            Radnóti Színház
Gloria                TESLA Loft terem
III. Richárd            József Attila Színház
Ádám almái            Katona József Színház
A párnaember            Ódry Színpad
Futótűz            Ódry Színpad
Bárány Boldizsár        Stefánia Palota
Kezdhetek folytatódni (Petri-est)     Keres Emil Próbaterem
Radnóti – Bálint András estje        Keres Emil Próbaterem

Július közepétől online válthatók jegyek és bérletek az őszi előadásainkra, jegyirodánk pedig augusztus 26-tól várja személyesen is nézőinket.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!