2026. 07. 24. péntek

Kinga, Kincső

1 EUR 362 HUF
1 GBP 424 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Három trófea tér haza a Vasas új stadionjába
royal_magazin_PNG

Három trófea tér haza a Vasas új stadionjába

Három trófea, közte a Magyar Népköztársasági Kupa hiteles másolata, valamint a Közép-Európai Kupa felújított másolata is bekerül a Vasas labdarúgócsapatának otthonába, az új Illovszky Stadionba. Ezeket a kupákat, illetve a Trofeo Costa del Sol serleget – a spanyol tornát 1970-ben nyerte meg a Vasas – csütörtökön, az új arénában mutatta be a klubvezetés, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium. „Az egy éve alapított főosztályunk célja, hogy segítsünk emlékezni a korábbi nagy magyar sikerekre, éppen ezért örömmel segítettünk Markovits László elnök úrnak” – mondta Menczer Tamás, a KKM tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára. Kiemelte, fontosnak tartja, hogy a múlt sikereire a következő generációk is emlékezzenek, mert ezek magabiztosságot és tájékozódási pontot adnak a világban, erősítik az identitást. „Komoly sportdiplomáciai siker, hogy a Közép-európai Kupa eredetijét fél évre megkapta a Vasas az utolsó győztes bosnyák Banja Lukától” – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette, a féléves periódust követően a trófea hiteles másolata lesz kiállítva az Illovszky Stadionban. „A magyarok DNS-ébe van kódolva a labdarúgás szeretete, és ez nem is fog változni” – jelentette ki az államtitkár. Gyurta Dániel, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sportdiplomáciai tanácsadója azt mondta: jó érzés számára, hogy olyan legendás sportolókkal lehet egy teremben, akik ilyen trófeákat nyertek Magyarországnak és a Vasasnak. „Ezek a díjak jól jelzik, milyen sikerek voltak a magyar sportban, látva ezeket az eredményeket és sportolókat a fiataloknak van kire felnézniük” – mondta az olimpiai bajnok úszó. „Ha a múltban sikerül nagy eredményeket elérni a jövőben is sikerülni fog” – tette hozzá. Hegyi Iván, a Vasas SC kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott, a hamarosan átadásra kerülő stadion megeleveníti a Vasas történelmét, minden négyzetméteren szerepelni fog egy-egy pillanat a klub labdarúgásának történetéből.Az angyalföldi együttes az MNK-t négyszer (1955, 1973, 1981, 1986) nyerte el, míg a Közép-európai Kupát hat alkalommal (1956, 1957, 1962, 1965, 1970, 1983) hódította el. Az ünnepségen a klub korábbi labdarúgói közül többek között részt vett Izsó Ignác, Kiss László, Müller Sándor és Puskás Lajos is, akik történetekkel emlékeztek az ötvenes-hatvanas-hetvenes évek sikereire. A Vasas új arénájának nyitómérkőzését július 5-én rendezik, az angyalföldiek ellenfele a felvidéki Dunaszerdahely együttese lesz. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés