2026. 09. 22. kedd

Móric

1 EUR 362 HUF
1 GBP 422 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Korlátok nélkül
49707

Korlátok nélkül

Hiányzott a vezetésre jogosító kategóriája és a járműszerelvény megengedett legnagyobb össztömegét is semmibe vette az a román sofőr, aki az M3-as autópályán közlekedett.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai 2019. június 4-én 7 óra 45 perckor, az M3-as autópályán, a Hejőkeresztúri pihenő előtt egy román személyautó vezetőjével szemben intézkedtek. A gépkocsi egy utánfutót vontatott, amelynek a rakománya egy kombájn vágóasztala volt. A román sofőr érvényes B+E vezetésre jogosító kategóriával nem rendelkezett, valamint megengedett legnagyobb össztömeget több mint ötszáz kilogrammal meghaladta az általa vezetett szerelvény súlya.

A tettenért sofőrt a járőrök előállították a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság – még aznap meghozott – elsőfokú határozatában a szabálysértőt három hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.

… hogy mindenki hazaérjen!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Cigarettakígyók a trélerben
Három utánfutót vontató kisbuszt ellenőriztek a pénzügyőrök, amikor az egyik trélernél olyan nyomra bukkantak, amely alaposabb vizsgálathoz vezetett. …

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés