2026. 07. 22. szerda

Magdolna

1 EUR 360 HUF
1 GBP 423 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Történelmi győzelem a Kakucs Ringen
49576

Történelmi győzelem a Kakucs Ringen

Interjú Ifj. Nedecki László autóversenyzővel az Euroaszfalt Rallycross OB után, ahol kategória győzelmet szerzett.

Megosztanád a portálolvasókkal, hogy milyen út vezetett a Junior kategória győzelméig az Országos Rallycross versenyen a Kakucsringen?
– A közelmúltban újra megnéztem a Hajsza a győzelemért című filmet. Rájöttem, hogy ha kitartok és harcolok, sikerülhet Kakucson egy dobogós hely. A verseny előtti napon, másfél órán át csak a rajtolást gyakoroltam a szimulátorban, aminek láthatóan meg lett az eredménye.
A versenyen sikerült végig nyugodt, higgadt fejjel mennem és jó joker taktikákkal az első, valamint a második előfutamban is a második helyet megszerezni. Másnap a csapattal megbeszéltek alapján versenyeztem. A harmadik előfutamban szintúgy második időt autóztam.
Az elődöntőben ismét a jól megválasztott taktika és a nyugodt, higgadt versenyzés már az első helyet hozta meg nekem. Mi már ennek is nagyon örültünk.
A döntő előtt átbeszéltük a pályát. A rajtban állva bevallom, nem gondoltam volna, hogy megnyerem. Egy jó start után sikerült a saját magam tempóját autóznom és egy jokernyi előnyt összeszednem. Hihetetlen érzés töltött el, amikor megláttam a kockás zászlót, a rádióban hirtelen csönd lett, majd a leintés után mindenki elkezdett kiabálni, én is. A következő versenyekre ebből a hétvégéből kell tanulom, és mindig ilyen nyugodtan kell versenyeznem.

Miként értékeled te és a csapat ezt a történelmi győzelmet?

– Fantasztikus élmény volt nekem és a csapatnak is. Amikor beértem a szervizbe egy üveg pezsgőt kaptam a nyakamba.

Szeretném megköszönni szervizcsapatomnak a precíz munkát és szponzoraimnak a támogatást!
– Hajósi Miklós –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés