Bálint Andrással a felújított Radnóti-estje apropóján beszélgettünk a miértekről, az identitáskeresésről és mai befogadó attitűdről.
– Miért pont a Radnóti-estet újítottad fel? Mi benne a személyes indíttatás?
Ez egy ún. emblematikus előadás, még a Radnóti Színpad idején 1986 körül volt egy Radnóti naplója estem, majd 2007-ben született ez az előadás Deák Krisztina rendezésében, amit most felújítottunk. A személyes indíttatás az, ami akkor is megmozgatott. A zsidó identitás kérdése. Így beleszőttem a saját életemet és a kortárs írók identitás-dilemmáit, ráeszmélését, Nádasét, Spiróét és a magamét. Ettől egészen új réteg keletkezett, egy lüktetés, egyfajta párhuzamos párbeszéd Radnótival, aki viaskodott a bekategorizálással, a megbélyegzéssel. Elkezdtem a saját életemben is kutakodni és felfejtődtek bizonyos párhuzamosságok, például hogy az én megkeresztelésem pontosan 11 nappal később történt, mint Radnótié. Azt gondoltam, hogy ezeket ötvözöm. Csak később jutott eszembe, hogy azt a címet kellett volna adni ennek az előadásnak, hogy Radnóti esete, Bálint András-estje, de most már mindegy.
– 2007-től 2012-ig volt műsoron, mi az, ami 12 év elteltével változott a koncepcióban, és mennyit változott a viszonyod ehhez az előadáshoz?
Öregedtem, picit más a rálátásom az identitás-problémákra. Változott a világ is, de az indulatom nem változott, ami a Radnótié. A helyszín változott. Új teret kapott, Kriszta átrendezte a Keres Emil Próbateremben, sokkal közelebb lesznek a legtávolabb ülők is, és ezt most jobban is élvezem, mintha újra a nagyszínpad átalakított tereiben kellene megszólalnom. A szövegkönyv, aminek összeállításában akkor Ferencz Győző volt segítségemre valamennyit változott, kivettem belőle néhány verset, és azóta megjelent Fifi (Gyarmati Fanni) naplója is, amiből bekerültek újabb részletek. Amikor elkészültünk 2007 tavaszán és Fifi eljött megnézni egy próbát, nagyon izgultam
hogyan fogadja, ő ugyanis nem tartotta fontosnak ezt az egész zsidó-problematikát.
Egyedül ült a nézőtéren és két perc után fölkiáltott: „hangosabban Andriskám!”. De a végén szeretettel megölelt és azt mondta, hogy ez heroikus vállalkozás volt.
– Ha lehet így mondani, két iskola van, az egyik szerint elkülöníthető a költő személyisége, életmódja, felfogása a verseitől, a másik szerint integrált része. Erről mi a véleményed?
Egy színésznek mint előadónak nem lehet elkülöníteni, hiszen valahányszor egy költői estet színpadra állítottam, mindig beleástam magam az író életébe, szövegein keresztül a személyiségébe, minden információ fontos volt a felfogásáról, a dolgokhoz való hozzáállásáról, a kor körülményeiről, amihez hozzáillesztettem magamat. Nem akartam soha tárgyilagos vagy objektív Kosztolányit vagy Babitsot megjeleníteni, nem is lehet, csak azt, ami nekem Kosztolányi, Babits vagy Radnóti. Én ezeket szerepeknek tekintem. Ez reflexió. Erről hosszan értekezem az akadémiai székfoglalómban.
– Szerinted egy önálló estet ma miben kell máshogy csinálni, mint 30 évvel ezelőtt? Van változás a befogadói attitűdben?
Fifi azt mondta mindig, hogy csak versek legyenek, más ne. De ő egy másik kort és korosztályt képviselt, amikor még Ascher Oszkár kiállt és elmondta a kedvenc verseit; ma már biztosan nem lehet így, de nem is csinálja így senki. Láttam annak idején Mensáros mértékadó estjét az Egyetemi Színpadon, aki a huszadik századról beszélt irodalmi műveken keresztül Pilinszkytől Fellinin át Alfred Nobel-ig. A személyesség, a költőhöz való saját viszonyom megjelenítése ma egy elvárás a befogadó részéről, számomra pedig nélkülözhetetlen. Persze, ha azt kérdeznéd, hogy csak 15 éveseknek adjam elő a Radnótit, akkor mély levegőt vennék. Nagyon bonyolult ennek a sokféle identitásnak a felfoghatósága számukra, hiszek a zsidóságban, aztán tagadom, egyszer számít, aztán nem. Az élni akarásért megtenni bármit, az egy generációs élmény is. Ezt nem tudom, hogy ők hogyan fognák fel, fogadnák be.
– Az esten elmondod, hogy Rómában a Márai-est után egy teraszon, amikor vacsora közben a szomszéd asztaltól megkérdezték tőled, hogy zsidó vagy, zsigerből nemmel válaszoltál. Ma is így tennél?
Valószínűleg igen. De rögtön folytatnám, hogy nem lehet egyszerű igennel vagy nemmel válaszolni. Ez egy nyugtalanító, újra és újra fölmerülő kérdés, egy szóval nem elintézhető probléma. Magyar vagyok, de ha tovább kérdezel, és van türelmed végighallgatni, akkor elmesélem a történelmünket, elmagyarázom a családomat, ezt a ma i s nagyon bonyolult és ellentmondásos ügyet. Esetleg mondok Radnóti verseket. De tudod mit, lehet, hogy mégis letagadnám, és nem valami mélyen gyökerező félelemből, hanem mert nem szeretem a besorolást, egyszerűen magyar vagyok, és kész. Minden és mindenki az identitásom apró része. Ez a téma engem mindig érdekelt, és sosem kerül pont a végére, amíg élek.
Beszélgetőtárs: Schaffler Sarolta Előadásfotók: Hevesi-Szabó Lujza
