2026. 06. 30. kedd

Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Értékekről vetélkedtek a Megyeházán
49129

Értékekről vetélkedtek a Megyeházán

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktár Bizottság szervezésében, az Agrárminisztérium pályázati támogatásával péntek délelőtt a Megyeháza dísztermében rendezték meg a megyei értékőrző verseny döntőjét.

A két online kört követően 10 általános iskolai felsős és középiskolás csapat jutott a döntőbe. A zsűri elnöke dr. Szinay Attila, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára, a tagjai: Pfliegler Péter, Miskolc alpolgármestere, Bánné dr. Gál Boglárka a megyei értéktár bizottság elnöke, dr. Kovács János, megyei főjegyző, dr. Prókai Margit, könyvtárigazgató, Tóth Csaba, NMI megyei igazgatója.

Fotó:Török Dezső, mint házigazda köszöntötte a verseny résztvevőit

Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke, mint házigazda köszöntötte a vendégeket, gratulált a diákoknak a döntőbe jutáshoz, megköszönte a felkészítő tanárok munkáját. Emlékeztetett rá, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén hazánk második legnagyobb megyéje, a 358 település pedig a legtöbb. Az Aggteleki-karszt barlangjaitól a Vizsolyi Biblián, Tokaj-Hegyalján át a diósgyőri várig vagy a matyó népi kultúráig számos értékkel rendelkezünk. A vetélkedő célja az értékek átadása a fiataloknak, amely a sajtó közvetítésével sokakat elérhet. „Amire még rá kell gyúrni” az idegenforgalom, az ide érkező turisták tájékoztatása.

Szép minisztériumi feladat a magyarországi értékek összegyűjtése, rendezése – emlékeztetett köszöntőjében dr. Szinay Attila. Gratulált a megyei önkormányzatnak a pályázat elnyeréséhez. A diákoktól azt kérte, hogy ismerkedjenek meg lakókörnyezetük helyi értékeivel, amely idővel fix pont lesz az életükben. Bárhol járnak a világban büszkén tekinthetnek vissza szülőföldjükre.

Pfliegler Péter több megyei, miskolci értéket említve hívta fel a figyelmet miért is jó itt élni. A diákok segítségét is kérte, hogyan lehetne jobban elérni, megszólítani a fiatalokat, megismertetni velük az értékeinket.  Felhívta figyelmüket a kreativitásra és lokálpatrióta polgárként kérte, hogy értékeljék ezt a gyönyörű helyet, ahol élnek.  

A beszédeket követően kezdetét vette a verseny, a csapatoknak előzetesen el kellett készíteniük egy településük értékeit bemutató logót, majd élő szóban bemutatni, vagy ki kellett rakni időre egy puzzle-t, s megnevezni a rajta látható megyei értéket. Mint az említett példák is mutatják a lexikális tudás mellett a kreativitásra is szükségük volt a diákoknak a sikeres szerepléshez.

A verseny végén Bánné dr. Gál Boglárka a zárszó keretében örömmel nyugtázta, hogy az Agrárminisztérium támogatásának köszönhetően második alkalommal sikerült megrendezni az értéktár tematikájú vetélkedőt, amelyre a diákok becsülettel felkészültek. Napjaink értékválsággal küzdő világában jó volt megállni néhány órára és az értékekkel, örökségünkkel foglalkozni. Az alkalmat megragadva gratulált minden résztvevőnek és díjazottnak.

Az általános iskolai kategóriában:

1, Városvédők (Sárospatak) 2, Tilalmas 234 (Miskolc) 3., Bársony Borsok (Miskolc)

Középiskolás kategóriában: 1, Szikszis Baglyok (Ózd) 2, Tokaji Keri (Tokaj) 3, Bródy 2.0 (Ózd).

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés