2026. 09. 22. kedd

Móric

1 EUR 362 HUF
1 GBP 422 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Választási felkészítés a Megyeházán
49107

Választási felkészítés a Megyeházán

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választási Iroda (TVI) szervezésében az EP képviselők választásával kapcsolatos tájékoztatót tartottak a vonatkozó jogszabályi- és az informatikai háttérről, kiemelten az adatbiztonság témakörében szerdán délelőtt a Megyeházán.

Dr. Kovács János, megyei főjegyző, mint a TVI vezetője köszöntötte a résztvevő jegyzőket, aljegyzőket, bejelentette, hogy ezzel a rendezvénnyel hivatalosan is elkezdődött a megyében a május 26.-ai EP választás lebonyolítására történő felkészülés. Emlékeztetett rá, hogy kisebb változtatásoktól eltekintve 29 éve (a rendszerváltástól) működik a meglévő választási struktúra. Kiállta az idő próbáját, ami a szervezett munkának is köszönhető. Kitért rá, hogy megyénkben 358 település található, ezért a választási lebonyolítása nagy kihívás, lesznek feladatok, munkák amelyeket időben el kell végezni.

Ezt követően ismertette a választással kapcsolatos magyarországi jogi hátteret. Szóba kerültek olyan speciális témák is, mint az átjelentkezés és a mozgóurna kérése. Az előbbivel kapcsolatban több nagyvárosban korábban jelentkezett problémák megelőzése  érdekében jogszabályi úton történt intézkedés. Konkrét gyakorlati példákat is említett, illetve dr. Kovács János szólt a jogorvoslati lehetőségekről is.

Ezt követően két előadás hangzott el az adatbiztonság, informatika témakörében.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés