2026. 07. 21. kedd

Dániel, Daniella

1 EUR 360 HUF
1 GBP 423 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Zene/könyv/film » Antik szappanopera
48923

Antik szappanopera

Kirké nem jelentős figurája Homérosz eposzának, így remek ötlet volt Madeline Millertől, hogy őt szemelte ki következő könyve főszereplőjének, Akhilleusz után. Az írónő közel hozza hozzánk, hiszen a gondolataiba is beleláthatunk, aminek köszönhetően árnyaltabbá válik az a kép, amelyet az eposz alapján alkothattunk róla. A nimfának élete során számos olyan helyzetet kell elviselnie, amelyekben lealacsonyítják vagy éppen bántalmazzák. Nem csoda, hogy bosszúszomja egyre csak növekszik, s végül élete fő motivációjává ez válik. Ám így a siker, illetve a győzelem csakis keserédes tud lenni.

És annak ellenére, hogy Kirké tettei alapján elítélhető, mégis egy kicsit azért képesek vagyunk együtt érezni vele, hiszen az ereiben csörgedező isteni vér ellenére bizony emberi tulajdonságokkal is bír – úgymint bátorság, naivitás, félelem, elfogadás és szeretet iránti vágy.

Nem meglepő módon a történet Kirké nézőpontján keresztül bontakozik ki. Isteni felmenőkkel rendelkezik, hiszen egyenesen a napisten, Héliosz lánya és a tengeristen, Ókeanosz unokája; édesanyja pedig a tengeri nimfa (egy alsóbbrendű istenség) Persé, ám tehetség vagy hatalom nélkül születik. Vele általános iskolai tanulmányaink során már találkozhattunk, hiszen ő az, aki elcsábítja Odüsszeuszt; és arról volt ismert, hogy a férfiakat disznóvá változtatja. Ám a varázslónő benne „férfiemberére” akad, hiszen a cselhez folyamodó Leleményesen nem fog a varázs – sőt, még ágyasává is válik.

Az írónő gazdagabbá tette regényét, hogy más görög mítoszok is helyet kapnak: találkozunk például a Minotaurusszal, Ikarusszal, de még Odüsszeusszal is, akik mind-mind hatást gyakorolnak Kirké életére. Bárki, aki rajong a görög mitológiáért és/vagy történelemért, nagy élvezettel fogja olvasni a Kirkét. Aggodalomra semmi ok: nem igényel a regény háttértudást, így bátran olvashatja akárki, akinek felkeltette az érdeklődését Madeline Miller regénye.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapest, ahogy a festők látták
Megjelent a főváros 150 évét bemutató monumentális művészeti album A könyv megjelenését kiállítás is kíséri a Kieselbach Galériában, amely 550 műal…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés