Mindig lenyűgöz, mire képes húsz óvodás. Például pillanatok alatt be tudnak lakni egy Gellért-hegyi, több emeletes villaépületet. A poroszlói gyerekek egy februári szombat délelőttön érkeztek a Czeizel Intézetbe.
Tavaly decemberben jártam először Poroszlón, a Napsugár oviban a Czeizel Intézet munkatársaival. Úgy döntöttek, azzal segítenek a gyerekeknek, amihez a legjobban értenek: szakembereik szűrővizsgálatok sorát végezték el, hogy minden rendben legyen velük, mire iskolába mennek.
Hogy a gyerekek számára emlékezetes legyen a Budapesten töltött nap, sok más programot is szerveztek számukra. A kicsik játszottak, mesét néztek, rohangáltak, pizzát ettek és sorban álltak az arcfestő meg a lufihajtogató néninél. A nap végén pedig hazavitték a rengeteg könyvet és játékot, amit az intézet páciensei és munkatársai gyűjtöttek össze számukra.
Az óvó nénik elmondása szerint a reggel fél nyolcas indulásnál előfordult némi sírás, a gyerekek kicsit féltek a rájuk váró vizsgálatoktól. Amikor megérkeztem a Czeizel Intézetbe, ennek már nyomát sem láttam. Ahogyan az várható volt, azonnal otthon érezték magukat, játszani kezdtek a hatalmas tárgyalóban. Az asztalokon halmokban álló rengeteg játékot és könyvet a páciensek és munkatársak gyűjtötték össze számukra, ezeket a nap végén mind haza is vitték.
A hallásvizsgálat, a szemészeti, a fogászati, illetve a kardiológiai szűrés nagyjából párhuzamosan zajlott, így időről-időre feltűnt a folyosón egy csapat Batmannek, vagy hercegnőnek kifestett gyerek, akiket megvizsgált a doktor néni, vagy a doktor bácsi.
Nem féltek a fogorvosi széktől, a vizsgálat pedig gyorsan lezajlott, aminek a végén nagyon büszkén távoztak. Mindegyikük kapott ugyanis egy oklevelet, ami igazolja, mennyire bátor volt. Ami ennél is fontosabb: az oklevél mellé matrica is járt. Meg persze fogkefe, fogkrém és fogmosó pohár, amit szintén hazavittek magukkal.
Amikor a kardiológiai vizsgálat előtt megkérdezem őket, mit fognak csinálni velük, izgalmas válaszokat kaptam:
– Itt krémezni fognak meg matricázni.
– Meg simogatászni.
– Meg teleszkóppal meghallgatják a szívünket.
Mindezek után már én sem féltem annyira. Persze akadt, akinek az EKG után erősen fogyni kezdett a bátorsága, pedig a mellkasukra ragasztott dínós matricák (ezekhez csatlakoztatta egy néni a vezetékeket), nagyon menők. Ezt Viktortól tudtam meg, akivel még tavaly Poroszlón, az ovijukban ismerkedtünk össze.
Az EKG után még büszkén magyarázta a barátjának és nekem, hogy semmiség az egész. Később a másik, sötétített helyiségben ülve már kicsit megszeppent. A vizsgálatot végző orvos és asszisztense mindent megpróbált, a kissrác mégis potyogó könnyekkel közölte, hogy ő ezt most nem akarja. Visszamentünk a játszószobába, ahol gyorsan feloldódott. Meg is beszéltük, hogy lesz egy közös titkunk: ha akarja, visszamegyünk és megpróbálja újra, de erről csak mi ketten tudhatunk. Meg az óvó néni. Meg a doktor bácsi, aki mondta is, hogy visszavárja.
Így már megjött a kedve és újra a rendelőbe lépve azonnal meg is mutatta az igazolását arról, hogy ő tulajdonképp nagyon bátor. Annyira, hogy papírt is kapott róla a fogorvos nénitől. A doktor bácsi elismerően bólogatott, majd megmutatta, mi az, amitől egyáltalán nem is kell félni. Viktortól azt is megtudtam, hogy szerinte neki fog a legnagyobbat dobbanni a szíve. A biztonság kedvéért megkért, hogy hívjuk be az óvó nénit is, hogy ő is lássa, milyen bátor. A vizsgálat alatt folyamatosan figyelte az eseményeket, és még akkor sem félt, amikor a vérnyomását mérték. Ezek után feloldozott a titoktartás alól, sőt megkért, hogy mindenki előtt mondjam el, milyen ügyesen viselkedett. Nem esett nehezemre.
Az orvosok és munkatársaik egész nap keményen dolgoztak és munkájuk eredményes volt. Szerencsére a gyerekek döntő többségénél nem találtak problémát, akiknél mégis, azokat tovább irányították a megfelelő szakemberekhez. Így a gyerekek a rengeteg ajándék és bátorságot igazoló irat mellett egy kis dossziéval utaztak haza, benne a szűrővizsgálatok eredményeivel és – amennyiben szükség volt rá – segítséggel a következő lépés megtételéhez.
A poroszlói ovisok szép napot töltöttek a Czeizel Intézetben, a vendéglátók pedig olyan gyerekeknek tették elérhetővé a segítséget, akinek másképp valószínűleg nem nyílt volna erre lehetőségük.
Pásztor Máté
újságíró
