2025. 05. 9. péntek

Gergely

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Barangoló » Báloztak a Putnokiak
48693

Báloztak a Putnokiak

Február 16-án immáron 22. alkalommal tartották meg a Péczeli József Általános Iskola aulájában a Putnok Városért Egyesület Jótékonysági bálját. Ahogy az elmúlt években már megszokhattuk az eseményen ez alkalommal is részt vett a térség országgyűlési képviselője, Riz Gábor, illetve városunk polgármestere, Tamás Barnabás, aki a kezdetektől támogatja a rendezvényt.

A nyitóbeszédek elhangzása után egy visszatekintő kisfilmet tekinthettek meg a megjelentek, majd ezt követően az első zenekar az Abba Sisters formáció fellépése következett, akik az egykoron és még ma is méltán híres Abba együttes tribute zenekaraként léptek színpadra.

A hölgyek műsora után felszolgálásra került a Gömöri mintakonyha dolgozói által készített többfogásos vacsora. Idén rekord mennyiségű bálozót láttak vendégül az iskola aulájában. A több, mint 450 fős vendégsereg között jó néhány első bálozó akadt, de olyanokból sem volt hiány, akik rendszeresen vesznek részt a városi bálon és támogatják azt jegyvásárlással illetve tombolatárgyakkal.

A vacsora után, nem sokkal megérkezett az est második sztárvendége, Vastag Csaba, aki zenekarával és közvetlen stílusú előadásával, láthatóan elkápráztatta a közönséget.

A PVE bálok elengedhetetlen része a bálkirálynő és Mr. Putnok megválasztása. Mivel, mint mindig idén is két udvarhölgy illetve az uraknál egy harmadik és egy második helyezett is került megválasztásra, komoly megfigyelő munka szükségeltetett a zsűri részéről, mielőtt kihirdették a nyerteseket.

A táncoslábú vendégeknek, természetesen egy-egy programpont között sem kellett pihenniük, ugyanis a Coctail Music Party Zenekar ez alkalommal is gondoskodott arról, hogy a jó hangulat az est végéig megmaradjon.

Kora hajnalban, utolsó programpontként sor került az PVE bálok eddigi legnagyobb összegű felajánlásait tartalmazó tombolahúzásra is. Kávéfőző, televízió, szárítógép, wellnes hétvégék, mind a megnyerhető felajánlások között szerepeltek.

A 22. Putnok Városért Egyesület Városi báljából befolyt összeget ez alkalommal az Egészségház előtti zöldterület napelemes kandeláberekkel történő felszerelésére fordítják majd.

Filep Dávid

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A putnoki Polgármester válasza
TájékoztatásPutnok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2019. szeptember hó 30. napján tartott Képviselő-testületi ülésén állást foglalt egy …

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!