2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » „… ezért már nagyon megdolgoztam” – 46 éve épít a Mesterek Mestere
48683

„… ezért már nagyon megdolgoztam” – 46 éve épít a Mesterek Mestere

Varga Ferenc, szekszárdi szakember nyerte el a Mesterek Mestere 2018. Díjat. A közönségszavazás díjának nyertese idén Kiss Tamás, nagykereki szakember lett. Az elismerés pénteken, a Budapesten megrendezett Országos Szakember Találkozó keretében került átadásra.

„Nagyon örülök ennek a díjnak, úgy gondolom ezért már nagyon megdolgoztam, mert ’72 óta csinálom ezt a szakmát” – mondta köszöntőjében Varga Ferenc.

A szakember 46 éve dolgozik burkolóként. 1972-ben szerzett szakmunkás bizonyítványt Tatabányán, majd állami építőipari vállalatoknál dolgozott, 1986 óta vállalkozó. Hivatásában a kihívásokat szereti, azokat a munkákat, ahol egyedit tud alkotni. A ma is aktív szakember szerencsés embernek tartja magát, mert mindig volt munkája, soha nem volt beteg, ahol dolgozott mindig szerették és megbecsülték.

Marczinkó Zoltán, a Pénzügyminisztérium munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős Helyettes Államtitkárának köszöntőjében elmondta, hogy szembe kell nézni a szakemberhiánnyal, szembe kell nézni azzal, hogy egyre kevesebb a burkoló, a kőműves, az ács, az állványozó. De szembe kell nézni a technológiai korszerűsítési igényekkel, amely egy cégnek, egy ágazatnak a versenyképességét határozza meg. A kormánynak egy célja van ebben az esetben, hogy támogassa az építőipari ágazat fenntartható, modern technológiai megoldásokon alapuló fejlődését annak érdekében, hogy eleget tudjon tenni a gazdaság bővülésével és az emberek egyre bővülő anyagi lehetőségeivel együtt növekvő megrendelői igényeknek.

„Egyetlen vállalat sem tud meglenni szakember nélkül. Az adja a vállalat gerincét. Jó szakemberrel, jó szakember gárdával, jó vállalatról beszélünk, rossz szakember gárdával bármilyen felszereltsége lehet egy vállalatnak, és bármilyen címet írhat ki a névjegyére, nem ér semmit” – mondta Zórándy Miklós az ÉVOSZ képviseletében.

A Mesterek Mestere Díjat 2015-ben alapította a Mapei Kft., hogy növelje az építőipari szakma társadalmi elfogadottságát. A korábbi évektől eltérően a 2018-ban nem a szakemberek tudtak pályázni, hanem az építtetők jelölhették a szakembereket a díjra. A pályázatok közül független szakmai zsűri választotta ki az év Mesterek Mesterét. A Mesterek Mestere a díj mellett a Mapei Kft. 200 ezer forint értékű pénzjutalmát, valamint a Bosch Ipari mérőműszereket és tartozékokat tartalmazó tárgyjutalmát vehetett át a Robert Bosch Kft-től.

Sajtófotók – fotokredit: Dombóvári Tamás:

Varga Ferenc, Magyarország Mesterek Mestere 2018. díjazottja (középen), balról Borsos Gergely, Robert Bosch Kft.; jobbról Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!