Philip K. Dick 28 éves volt, amikor az olvasóközönség kezében tarthatta új regényét, csakúgy, mint Jones a világot. A regény tele van a tőle megszokott, illetve az őt fémjelző sci-fi „őrületekkel”. Ma már tudjuk, hogy – sajnos vagy nem sajnos – figyelemre méltó vizionálóképességgel rendelkezett. 1956-os regénye így méltán került újrakiadásra tavaly.
Egy hatalmas nukleáris világháború után járunk a jövőben, a helyszín San Fransisco. Floyd Jonasnak, aki történetesen egy úgynevezett prekog mutáns, is hasonló képessége van: előre látja a jövőt, de csak 365 napra. Gondoljunk bele, hogy e képesség nemcsak áldás, hanem átok is, hiszen nem lehet sétagalopp kétszer átélni mindent. Mindez lelkileg és mentálisan eléggé megterhelő.
Ám jövőbelátásának köszönhetően pedig karrierje szép pályát fut be: vásári mutatványosként kezd, majd világuralomra tör. Ebben segítségére vannak a világűrből alászálló hatalmas amőbák, amelyek az égen lebegnek: újra visszaadja az emberiségnek a hitet és az álmodozást, ugyanis az előző kormány, amely a relativizmus ideológiájával megállította a háborút, kiölte a szenvedélyt, a gondolkodást, a tények nélküli véleménynyilvánítást.
Jonesén kívül több sors is megelevenedik. Ott van például az a nyolc mesterségesen kreált mutáns, akiket a Vénuszra akarnak küldeni. Megismerhetjük a biztonsági ügynök Doug Cussicket és feleségét is, akik szimpatizálnak Jonesszal. Dr. Rafferty célja az emberi élet és civilizáció túlélésének biztosítása. S nem vallana Dickre, ha mindebbe nem csempészne robotokat, parazitákat, űrlényeket, orgiákat vagy drogokat.
A regény gyorsan pörög, és sajnos hamar a végére érhetünk a nem egészen 200 oldalnak. Egy átgondoltan és komplexen megalkotott világot kapunk, tömör, üres járatoktól mentes cselekménnyel. A mű igazi erőse azonban a mondanivalója: a Jones kezében a világ sokkolóan realisztikus világa kijózanító hatást gyakorol.
