2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Felavatták Pál István emléktábláját
48461

Felavatták Pál István emléktábláját

Emléktáblát avattak a Damjanich János Általános Iskolában Pál István egykori igazgató emlékére.

A rendezvényen dr. Zomborné Festő Boglárka igazgató mondott köszöntőt, majd dr. Gémesi György polgármester emlékezett városunk neves pedagógusára, akit ma is nagy tisztelettel emlegetnek egykori tanítványai.
Pál István 1920-ban született Búcson (ma Szlovákia). Alapfokú tanulmányait szülőfalujában végezte, majd a komáromi Bencés Gimnáziumban folytatta. Tanítói diplomáját 1940-ben kapta meg a kormáromi Református Koedukált Tanítóképző Intézetben.
A II. világháborúban a Don-kanyarnál harcolt, ahonnan 1943-ban tért haza. Nagypeszeken (ma Szlovákia) kezdett tanítani, ám a háború után a csehszlovák állam bezáratta a magyar iskolákat, s a többi pedagógussal együtt őt is elbocsátották.
1946-ban Magyarországra szökött, s a következő év őszétől a gödöllői Református Iskolában kezdett tanítani. 1949 és 1950 között a Fácánosi Iskolában tanított, majd az intézmény megszüntével és az iskolák államosítása után áthelyezték Máriabesnyőre, az akkor még Máriabesnyői Általános Iskola nevet viselő intézménybe. Három évig igazgatóhelyettesként dolgozott, majd 1953-tól huszonnyolc éven át, nyugdíjba vonulásáig igazgatóként irányította az iskolát.

Az emléktáblát Gémesi György, valamint az egykori igazgató fia, Pál Gábor leplezték le.
A rendezvényen az iskola diákjai, valamint Barcza Zsolt, a Csík Zenekar cimbalmosa, tangóharmonikása és Dulai Zoltán prímás, a Duna Művészegyüttes zenei vezetője adtak ünnepi műsort.

Az eseményhez kapcsolódóan az iskolában kiállítást rendeztek azokból a fotókból és tárgyi emlékekből, amelyek Pál István igazgató idejéből maradtak az utókorra.
Az emléktábla állítását Pál Gábor és testvére Katalin kezdeményezték.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!