2026. 09. 24. csütörtök

Gellért, Mercédesz

1 EUR 364 HUF
1 GBP 424 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Édesapja haláláról énekel David Duchovny
48463

Édesapja haláláról énekel David Duchovny

Az X –akták Mulder ügynökeként megismert színész, egy új önkifejezési formát talált, a rockzenét. David Duchovnyt most egy új videóban láthatjuk, melynek címe, „Egy idegen a Szent Szívben”. A dal a 2018-as albumbáról való, amely a „Minden harmadik gondolat” elnevezést kapta. A videóban édesapja haláláról és az azzal kapcsolatos felismeréseiről mesél olyan vallásos művészieséggel, mely által megértjük, hogy a zenész már-már transzcendentális módon kapcsolódik a zenéhez.

A számot az az élmény ihlette, mikor egy európai turné során Párizsban járt és belső hívásra meglátogatta a Szent Szív bazilikát. „Párizs az a hely, ahol édesapám meghalt több mint tíz évvel ezelőtt. Éppen rá gondoltam, amikor a Montmartre-i szállásomon a Szent Szív bazilikáról olvastam… mikor odaértem a templomba még mindig édesapámra gondolva, azt hallottam, hogy ezen a helyen az emberek nem magukért, hanem elsősorban másokért imádkoznak, nem is az ismerősökért, hanem általánosságban az emberiségért”.

„Így hát beléptem a templomba és imádkozni kezdtem, pedig igazából sosem imádkozom, de azon a helyen ez természetesnek hatott”– tette hozzá. „Hirtelen megértettem mit jelent a tiszta vallás: másokért imádkozni. A dal abból az ihletett állapotból született”.

A videóból megértjük, hogy Duchovny megtalálta azt a közlési formát, amellyel még közvetlenebbül kapcsolódhat a közönséghez és a zenéjén keresztül üzen olyan értékekről, mint az egymás iránti szeretet.

David Duchovny hamarosan Budapesten lép fel, elsőként koncertezik majd zenekarával nálunk. A legendás sármőrrel 2019. február 11-én találkozhatunk a MoM Sportban a Danubius Music szervezésében.

videó: https://www.youtube.com/watch?v=iYIGGbBvHk8

forrás: https://www.billboard.com/articles/columns/rock/8494333/david-duchovny-stranger-in-the-sacred-heart-video

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés