A sorozatok írásában az a veszélyes, hogy kemény munka fenntartani a színvonalat, nemhogy részről részre meghaladni az előzőt. A Kim Stone-sorozat írójának ez sikerül, ugyanis képes arra, hogy berántson minket a történetbe, aminek következtében azt érezzük, mi is részesei vagyunk.
Annál is inkább, mert valósághű karakterekkel találkozhatunk, akiknek személyisége nem felszínes és nem is faék egyszerű. A sorozatra jellemző az erőszakosság és a szemléletesség, ám Angela Marsons a tőle telhető legfinomabban igyekszik mindezt megjeleníteni, a megfelelő helyen és időben, választ adva a miértekre és hogyanokra.
A Vérvonalban ötödízben izgulhatunk Kim Stone-ért. Annál is inkább, mert újra találkozhatunk a második részben megismert Dr. Alexandra Thorne-nal. A nő még mindig a Drake Hall-i börtönben hűsöl, azonban ez számára nem akadály, hogy a rács mögül is ártson és káoszt teremtsen, miközben azon van, hogy felmentsék a vádak alól, csak éppenséggel egy kis akadály hárul az útjába. Ez az akadály nem más, mint Kim, aki ellen saját anyját használja a pszichiáter, hogy a közelébe férkőzhessen és legyőzhessen. Kim így kénytelen szembe néznie múltjának egy nagyon fájdalmas pontjával, miközben egy többszörös gyilkosság ügyén dolgozik. Az áldozatokban semmi közös nincsen, a halálukat leszámítva, vagyis hogy mindenkit szíven szúrtak.
Kim Stone-t ezúttal nem kíméli Marsons, hiszen két fronton is helyt kell állnia, ami a végletekig feszegeti határait; ez pedig bőven okot szolgáltat arra, hogy izguljunk a hősnőért. Ebben a részben még közelebb kerülhetünk hozzá, megismerve esendőségét, valamint kitartását és eszét, valamint jobban megértve belső mozgatórugóit. Központi téma a szülők és gyerekeik közti kapcsolat, ami nemcsak Kim és édesanyja esetében jelenik meg, hanem az áldozatok és a szüleik között is – a címadás igazán találó.
Aki nem először olvassa a Kim Stone-t, az tudja, hogy a sorozat erőssége az üresjáratoktól mentes sztori, valamint karakterábrázolás (sőt fejlesztés). Nemcsak a magukban a jellemekben érezhető a komplexitás, hanem kívülről tetten érhető az emberi kapcsolatokat is. Ez a belső-külső viszonylat pedig dinamikussá teszi a cselekményt. Mindettől egy krimi nem csak izgalmas, de élettel teli is – sokszor nem is kell többet várnunk ettől a műfajtól.
