2026. 06. 30. kedd

Pál

1 EUR 356 HUF
1 GBP 413 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Zene/könyv/film » Véred a véremből
48404

Véred a véremből

A sorozatok írásában az a veszélyes, hogy kemény munka fenntartani a színvonalat, nemhogy részről részre meghaladni az előzőt. A Kim Stone-sorozat írójának ez sikerül, ugyanis képes arra, hogy berántson minket a történetbe, aminek következtében azt érezzük, mi is részesei vagyunk.

Annál is inkább, mert valósághű karakterekkel találkozhatunk, akiknek személyisége nem felszínes és nem is faék egyszerű. A sorozatra jellemző az erőszakosság és a szemléletesség, ám Angela Marsons a tőle telhető legfinomabban igyekszik mindezt megjeleníteni, a megfelelő helyen és időben, választ adva a miértekre és hogyanokra.

A Vérvonalban ötödízben izgulhatunk Kim Stone-ért. Annál is inkább, mert újra találkozhatunk a második részben megismert Dr. Alexandra Thorne-nal. A nő még mindig a Drake Hall-i börtönben hűsöl, azonban ez számára nem akadály, hogy a rács mögül is ártson és káoszt teremtsen, miközben azon van, hogy felmentsék a vádak alól, csak éppenséggel egy kis akadály hárul az útjába. Ez az akadály nem más, mint Kim, aki ellen saját anyját használja a pszichiáter, hogy a közelébe férkőzhessen és legyőzhessen. Kim így kénytelen szembe néznie múltjának egy nagyon fájdalmas pontjával, miközben egy többszörös gyilkosság ügyén dolgozik. Az áldozatokban semmi közös nincsen, a halálukat leszámítva, vagyis hogy mindenkit szíven szúrtak.

Kim Stone-t ezúttal nem kíméli Marsons, hiszen két fronton is helyt kell állnia, ami a végletekig feszegeti határait; ez pedig bőven okot szolgáltat arra, hogy izguljunk a hősnőért. Ebben a részben még közelebb kerülhetünk hozzá, megismerve esendőségét, valamint kitartását és eszét, valamint jobban megértve belső mozgatórugóit. Központi téma a szülők és gyerekeik közti kapcsolat, ami nemcsak Kim és édesanyja esetében jelenik meg, hanem az áldozatok és a szüleik között is – a címadás igazán találó.

Aki nem először olvassa a Kim Stone-t, az tudja, hogy a sorozat erőssége az üresjáratoktól mentes sztori, valamint karakterábrázolás (sőt fejlesztés). Nemcsak a magukban a jellemekben érezhető a komplexitás, hanem kívülről tetten érhető az emberi kapcsolatokat is. Ez a belső-külső viszonylat pedig dinamikussá teszi a cselekményt. Mindettől egy krimi nem csak izgalmas, de élettel teli is – sokszor nem is kell többet várnunk ettől a műfajtól.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés