2026. 06. 30. kedd

Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Negyven forintot raboltak
royal_magazin_PNG

Negyven forintot raboltak

Letartóztatásban vannak már azok a férfiak, akik több bűncselekményt is elkövettek Kazincbarcikán.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 49 éves és egy 45 éves helyi férfival szemben. A gyanúsítottak 2018. október 27-én 10 óra körül, Kazincbarcikán, a Mátyás Király úton rátámadtak egy férfira, akitől pénzt követeltek. A sértett nem akarta átadni 40 forintját, ezért támadói bántalmazták, majd elvették tőle a pénzt.

Az útonállók 2018. október 10-én, Kazincbarcikán, a Jószerencsét úton erőszakkal próbálták leráncigálni egy másik sértett pulóverét. Ekkor azonban zsákmány nélkül menekültek el a helyszínről.

Előfordult olyan alkalom is, amikor egy nőtől egyikük elkérte a mobiltelefonját, de azt már nem adták vissza neki, sőt bántalmazták is.

A nyomozás eredményeként a rendőrök azonosították, majd 2018. november 3-án elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 45 éves férfit. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vele szemben előterjesztést tett letartóztatására, amit a bíróság elrendelt.

A szökésben lévő 49 éves elkövetővel szemben a hatóság elfogató parancsot adott ki. A nyomozás eredményeként a napokban a férfit Dunakaeszin azonosították, elfogták, majd előállították őt a rendőrségre.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a férfit őrizetbe vette és előterjesztést tett letartóztatására, amit ügyészi indítványra a bíróság elrendelt.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés