2026. 06. 30. kedd

Pál

1 EUR 356 HUF
1 GBP 413 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Wass Albertre emlékeztek
48203

Wass Albertre emlékeztek

A néhai erdélyi író, költő, közéleti személyiség 111. születésnapja alkalmából kedden kora délután ünnepi megemlékezést rendeztek Wass Albert emlékhelyénél a Megyeházán.

A megemlékezésen részt vett többek közt Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Kovács János, megyei főjegyző is.

Ünnepi beszédet mondott Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés alelnöke, amely középpontjában Wass, az ember, a költő és a hazafi állt.  A nemzeti öntudat részének nevezte, igazodási pontnak.  „Egy összekuszált világ emberiségének lelkiismerete vagyok” – idézte az írót utalva az emigrációban betöltött szerepére.  A mai koszorúk pedig az utókor tanúbizonyságai.

Köszöntőt mondott Nagy Réka, Miskolc polgármesteri biztosa. Kiemelte, hogy a rendezvény tisztelgés a XX. század egyik legnagyobb magyar írója mellett, s egyben állásfoglalás is a személye mellett.  Ezzel arra utalt, hogy a neten ellentmondásosnak titulálták munkásságát, szerinte viszont teljesen egyértelmű, hiszen kétszer megkapta kora legmagasabb magyar irodalmi díját, életében mintegy 50 kötete jelent meg. Magyarországon mintegy 100 emlékhelye van, tehát él az emlékezete.

Fotó:Wass Albert emlékköve előtt  Török Dezső (középen), Bánné dr. Gál Boglárka és dr. Kovács János

A megemlékezés keretében kulturális összeállítást adtak a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium diákjai és fellépett Kardos Katalin előadóművész.  A rendezvény zárásaként elhelyezték a megemlékezés virágait.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés