2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Győzelmet ért a masszív miskolci védekezés!
royal_magazin_PNG

Győzelmet ért a masszív miskolci védekezés!

Értékes idegenbeli sikerrel zárta az évet december 22-én, Nagykőrösön a MEAFC-Miskolc NB I/B, Piros-csoportos férfi kosárlabda csapata.

A tabella 9. helyezett csapata, a Nagykőrösi Sólymok fogadták oroszlánbarlangjukban a 10. helyezett miskolciakat. A házigazdánál újra játékra jelentkezett a pontfelelős Lakosa, míg a vendégeknél sérülését letudva Takács és Prophet került vissza a keretbe, ám Szanyi továbbra is csak civilben figyelte a többieket.

Roppant harcos, ám fegyelmezett védekezéssel kezdte a vendégcsapat a mérkőzést. Az 5. percben jött is a hazai időkérés, ekkor 6-13-at mutatott az eredményjelző. Hiába szerzett pontokat a hazai center Candido, a negyed második felében sem engedett szorításából a MEAFC, sőt, Béres komoly palánk alatti munkájával a negyed végére tovább növelték előnyüket (13-24).

A második negyedben sem változott a játék képe, hátul Tóth remekül semlegesítette Molnárt, így az akadozó kőrösi támadásokból lendületes játékkal és jó kinti dobásokkal tovább távolodott a vendég gárda (19-31). Pár eladott labdát azonnal pontokkal büntették a hazaiak, akik egy 12-0-s szakaszt produkálva ugyan utolérték riválisukat, ám a negyed vége ismét a vendégeké volt. Mivel az első félidőben minden második miskolci tripla betalált (50%), így a borsodiak 4 pontos előnnyel térhettek rövid pihenőre (33-37).

A harmadik negyedben ismét kőkemény védekezéssel nyitottak a miskolciak, akik 5 perc alatt mindössze 4 pontot engedélyeztek az egyébként kiváló támadó hírében álló házigazdáknak.  A sikeres védőmunka hatására támadásban is jól mozgott a labda, nem csoda, hogy a vendégek kispadja kétszer is talpra ugrott. Előbb egy végletekig kijátszott támadás legvégén Kopasz passzából Takács vert be egy triplát, majd utána ő osztott vissza egyet tökéletesen Tóthnak, aki szintén triplával hálálta meg társa bizalmát (43-56).

A negyedik negyedben zónavédekezésre váltott a nagykőrösi gárda, azonban mindig akadt borsodi ellenszer, így érdemben nem változott a különbség. A miskolciaknál ebben az időszakban Homoki lépett elő nyerő emberré, sorban szállította a pontokat és szedte a fontos lepattanókat, így a mérkőzést – a tavalyi nagykőrösi meccséhez hasonlóan – dupla-duplával zárta (12 pont, 10 lepattanó). A Sólymok mindent egy lapra feltéve rohamoztak és elsősorban Lakosa extra kinti dobásainak köszönhetően tíz ponton belülre szárnyaltak, ám a MEAFC-Miskolc játékosai nem rettentek meg, Prophet is szerzett két hármast majd a végjátékban Takács vezetésével a taktikai szabálytalanságokból szerezhető büntetők nagy részét pontra váltva a vendégek megérdemelten emelhették magasba kezeiket (72-84).

A kemény védekezés, a fegyelmezett csapatmunka, az óriási küzdőszellem és a helyenként látványos támadójáték eredményeképpen így egy igen fontos és megérdemelt idegenbeli győzelemmel búcsúztatta a 2018-as esztendőt a MEAFC-Miskolc gárdája.

Nagykőrösi Sólymok KE – MEAFC-Miskolc 72-84 (13-24, 20-13, 10-19, 29-28)

NB I/B Piros csoport 13. forduló, Nagykőrös, 200 néző.

Vezette: Gál János, Maár Gábor, Mintál Csaba

MEAFC-Miskolc: Orliczki Márton (3/3), Tóth (11/3), Prophet (9/9), Kopasz (9/6), Béres (17). Csere: Takács (18/6), Homoki (12), Lippai (5), Szepesi, Szőke, Orliczki Mátyás. Edző: Drahos Gábor.

Nagykőrösi Sólymok KE: Lakosa (25/15), Molnár (15/3), Kövecs (2), Fehér P. (6), Candido (20). Csere: Viqueira (2), Mácsai (2), Szablics, Tóth, Kónya, Fehér Á., Bozóki. Edző: Lakosa Zsolt.

Drahos Gábor: – Kosarasberkekben köztudott, hogy milyen értékes egy Nagykőrösön aratott győzelem, ezért is gratulálok őszintén játékosaimnak! Remekül és egységesen játszottak ma, végig alárendelve saját értékeiket a csapatérdeknek. Év vége lévén szeretnék Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Tóth Viktorban, Gallóban és Lippai elzárásokban gazdag, boldog és sikeres új esztendőt kívánni a MEAFC-család tagjainak és minden kosárlabda szerető embernek.

Folytatás a 2019-es esztendőben, amikor is a MEAFC-Miskolc január 11-én a Bonyhádot fogadja a Miskolci Egyetem Körcsarnokában.

(Forrás: www.meafc.hu)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!