2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Felfüggesztették állásából az Encsi Járási Hivatal vezetőjét
royal_magazin_PNG

Felfüggesztették állásából az Encsi Járási Hivatal vezetőjét

Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár utasította a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Kormányhivatal vezetőjét, hogy az Encsi Járási Hivatal hivatalvezetőjét azonnali hatállyal függessze fel az állásából – közölte a Miniszterelnökség szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a Központi Nyomozó Főügyészség büntetőeljárást kezdeményezett a hivatalvezetővel szemben.
Az Encsi Járási Hivatal vezetője Ódor Ferenc.

Előzmény

24.hu információi szerint: „Nyomozók szállták meg kedden az encsi járási hivatalt – írta az Index. A lap szerint a járási hivatalvezetőért, a Fidesz korábbi országgyűlési képviselőjéért, Ódor Ferencért érkeztek. Ódort a hivatal parkolójában fogták el, majd meg is bilincselték, úgy vitték vissza az épületbe. Ezzel egy időben – úgy tudják – egy helyi étteremben is megjelentek a nyomozók, akik a hivatal egyik ott ebédelő munkatársát is őrizetbe vették, valamint az üggyel kapcsolatban további négy személyt.

A 24.hu információja szerint az étteremből a földhivatal egyik osztályvezetőjét állították elő.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrség nem tudott az akcióról, és a TEK is azt írta, hogy nem ők intézkedtek Encsen.”

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…
Veszélyben van a bankszámlája
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!