2026. 08. 15. szombat

Mária

1 EUR 363 HUF
1 GBP 424 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Halálos tömegszerencsétlenség
48146

Halálos tömegszerencsétlenség

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Mint ismeretes, 2016. december 17-én 23 óra 5 perckor az M3-as autópálya 132. kilométerszelvényében Budapest irányából Nyíregyháza felé közlekedett egy személygépjármű, amely az úttesten megcsúszott, majd a szalagkorlátnak ütközött, ahol kitört a kereke. A balesetet szenvedett autónak egy emeletes autóbusz nekiütközött, amely az ütközést követően felborult. Ezt követően további tíz jármű ütközött még össze a balesetet szenvedett gépjárművekkel, illetve egymással. A baleset következtében összesen 5 személy elhunyt, 16 személynek súlyos, míg további 21 személynek könnyű sérülései keletkeztek.

Az esettel összefüggésben egy 46 éves miskolci nőt, illetve egy 48 éves debreceni férfit halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a rendőrök.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

18 ezer tiltott íz a raktárban
Egy nyitott raktár ajtaja mögött több mint 18 ezer illegális elektronikus cigaretta lapult Budapesten. A NAV pénzügyőrei egy közterületi ellenőrzés so…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

144101

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés