2025. 05. 9. péntek

Gergely

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Tájékozódni jöttek Kínából
48135

Tájékozódni jöttek Kínából

Kínai delegáció érkezett Csiangszi (Jiangxi) tartományból partnermegyei látogatásra Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe. A Megyeházán tett hétfői látogatásuk során kiderült, hogy első sorban a szakoktatás felépítése, működése érdekli a kínaiakat.

Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke a Megyeháza Szász-termében fogadta a vendégeket. A tárgyaláson részt vett többek közt Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés alelnöke, Csiger Lajos, a Fidesz-KDNP frakció vezetője, dr. Kovács János, megyei főjegyző és Tátrai István, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója.

Török Dezső prezentáció keretében bemutatta az ázsiai vendégeknek megyénk földrajzát, gazdaságát, szólt az önkormányzat munkájáról, kiemelten a területfejlesztési feladatokról és eredményekről. Tátrai István előbb bemutatta a magyar oktatási rendszer felépítését, majd konkrétan szólt megyénk szakképzési helyzetéről, a Miskolci Szakképzési Centrum iskoláiról. Az ezt követő párbeszéd során kiderült, hogy a kínaiakat leginkább a szakképzés, ezen belül is az építőipari szakképzés működése érdekelte, illetve felvetették az együttműködés lehetőségét is. Ez a maga nemében újdonság lenne, mivel az MSZC-nek nincs EU-n kívüli intézményi kapcsolata.

Wu Changping, a Csiangszi tartományi lakhatási, város- és vidékfejlesztési osztály politikai ügyvezető titkára megköszönte a magas szintű, baráti fogadtatást. Elmondta, hogy az utazás célja „tanuljunk egymástól, tapasztalatot szerezzünk.” Ennek megfelelően szeretnék megismerni a nálunk folyó fejlesztéseket, felújításokat, korszerűsítéseket.

Csiangszi tartományról egyébként érdemes tudni, hogy majdnem kétszer akkora, mint hazánk, lakóinak száma mintegy 46 millió, Kína délkeleti részén, a Jangcétól délre fekszik a tartomány. Legnagyobb városa az 5 milliós Nancsang. Történelmének kiemelkedő eseménye, hogy innen indult a „hosszú menetelés” Jenanba.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!