2026. 04. 29. szerda

Péter

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Boldog gyerekek árasztották el a várost: ismét Mikulás ünnepséget tartott a Vodafone és a Miskolci Nemzeti Színház
48036

Boldog gyerekek árasztották el a várost: ismét Mikulás ünnepséget tartott a Vodafone és a Miskolci Nemzeti Színház

A Miskolci Nemzeti Színházban minden évben december 6-án van jelen a legboldogabb közönség. Ekkor tartja ugyanis a Vodafone Magyarország Alapítvány és a színház közös Mikulás ünnepségét, melyen az ország minden tájáról több száz rászoruló gyerek vesz részt. Idén sem volt ez másképp: közel 400 örömtől ragyogó arc sorakozott a nézőtéren az ünnepi színházi előadáson, hogy aztán a várva várt ajándékozáson tetőzzön a hangulat.

Miskolc a Vodafone második otthonaként ismert, itt van ugyanis a szolgáltató Regionális Ügyfélszolgálati Központja, amelynek 600 munkatársa minden évben lelkesen veti bele magát a már hagyománnyá érő, Miskolci Nemzeti Színházzal közös Mikulás ünnepély előkészületeibe. A Vodafone társadalmi szerepvállalása azonban ennél jóval bővebb több tevékenységet foglal magába itt, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is. Az elkötelezett önkéntes csapat rendszeres munkája mellett a Vodafone Magyarország Alapítvány Digitális Iskola Programjával is igyekszik segíteni a régió fejlődését: a Bükkaranyosi Általános Iskola és a hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola diákjai is részt vesznek a programban, melynek célja azon fiatalok digitális tudásának fejlesztése, akik önerőből nehezen jutnak hozzá digitális eszközökhöz. A civil életben való jártasság mellett a kulturális életet, a fiatal művészek képzését is fontosnak tartja a Vodafone. Ezért idén is megújították a Miskolci Nemzeti Színházzal 2014-ben kötött támogatói szerződést, melynek keretein belül a szolgáltató 5 millió forinttal támogatta a színházat, és átadták a Vodafone Művész Ösztöndíjakat is hat tehetséges fiatal művésznek. A jövő generációjának támogatása rendkívül fontos a Vodafone-nak – a Mikulás idei miskolci látogatásával is nekik szerzett örömet.

A korábbi évekhez hasonlóan, most is a boldog gyerekzsivaj töltötte be a Miskolci Nemzeti Színház falait december 6-án, a Vodafone-nal közösen megszervezett Mikulás ünnepségen. Az idei zenés-táncos előadást Seres Ildikó rendezte, a közönség soraiban pedig a Miskolci Gyermekváros lakói, a Berentei Tündérkert Óvoda Alacskai Kastélykerti Tagóvodájának ovisai, az Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény és a Vodafone Digitális Iskola Programban résztvevő Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola tanulói mellett Miskolc város nagycsaládjainak gyermekei foglaltak helyet. Az előadást követően a Mikulás ajándékozta meg a kicsiket, akik felejthetetlen élményekkel térhettek haza.

Felelős vállalatként a Vodafone Magyarország társadalmi felelősségvállalási tevékenysége igen széleskörű és lokálisan is sok területre kiterjed. Mivel Miskolc a vállalat második otthonának számít, ez a régió mindig is kiemelt szerepet töltött be ebben. A regionális Ügyfélszolgálati Központ minden lehetséges eszközzel, nagy erőbedobással segíti a város gazdasági és kulturális fejlődését; a Mikulás ünnepség sem valósulhatott volna meg az önkéntes dolgozók és a Miskolci Nemzeti Színház művészei nélkül.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…

További cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…
HALEON-mozgás
A Voltaren helyi hatású fájdalomcsillapító termékei és az UEFA Bajnokok Ligája összefogtak, hogy a szurkolók mozgásban maradhassanak A Voltaren h…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés