2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » MEAFC- Miskolc: búcsú a Hepp-kupától
47967

MEAFC- Miskolc: búcsú a Hepp-kupától

A férfi kosárlabda  Hepp-kupa keretében a legjobb 8 közé jutás volt a tétje a MEAFC-Miskolc – Nyíregyháza Blue Sharks mérkőzésnek, melyet november 30-án, pénteken este játszottak le a csapatok. A Miskolci Egyetem körcsarnokában a tavalyi ezüstérmes nyírségiek végig kézben tartották a meccset a sérüléstől, betegségtől hátráltatott házigazdák ellenében, akiknek ezúttal sajnos csak a gratulálás maradt.

A találkozó megkezdése előtt 1 perces gyászszünetet tartottak, mellyel a napokban, 62. életévében tragikus hirtelenséggel elhunyt Kovács Péterre, a MEAFC egykori kiváló játékosára, és társedzőjére emlékeztek néma felállással a jelenlevők.

Az előző két hétben annyi sérülés és betegség sújtotta a házigazdákat, hogy gyakorlatilag egy komplett edzést sem tudtak végrehajtani. Ez persze nem jelentette azt, hogy a pályára lépő játékosok – mint, ahogy eddig is –  nem próbáltak meg mindent a siker érdekében. Ezzel együtt a miskolciaknak be kellett látniuk, hogy olyan embereik hiányoznak, akiket nehéz pótolni, főleg egy ilyen egységes, A-csoportos és amerikai játékosokkal erősített  nyírségiek ellenében.

A bajnokságban is kiválóan szereplő Nyíregyháza, mely 2016-ban bronz-, 2017-ben pedig ezüstérmes volt a Hepp-kupában elsősorban a palánk alatti játékával fordította a maga javára a mérkőzést, 17 lepattanót sikerült begyűjteniük. A MEAFC-Miskolc játékosai ezúttal nem jeleskedtek a támadásban, a gyenge dobószázalékot produkáltak, és nagyon hiányoztak a 3 pontos találatok is. A vendéglátók küzdöttek, hajtottak, de a csapat jelenlegi állapotában sajnos reális eredmény született, a jobb gárda jutott be a legjobb 8 közé.

MEAFC-Miskolc – Nyíregyháza Blue Sharks 70-93 (14-26, 16-18, 23-26, 17-23)
Miskolc, Egyetemi körcsarnok. Vezette: Jakab László, Gaál István, Major Ádám.
MEAFC-Miskolc: Tóth B. (6), Takács D. (8), Béres (5), Lippai (17), Szanyi (7/3). Csere: Orliczki Mátyás (2), Takács Zs. (2), Szőke (2), Prophet (13), Szepesi (6/6), Orliczki Márton (2), Hartman (-). Vezetőedző: Drahos Gábor.
Nyíregyháza Blue Sharks: Bús (13), Tóth G. (22/3), Bazsó (4), Locke (20/3), Fazekas (13/3). Csere: Czura (17/6), Oláh (2), Czinger (2), Demeter (-), Sitku (-), Vaskó (-). Vezetőedző: Siska János.
Drahos Gábor: – Érthetetlen módon hitetlenül és érthető módon fizikális korlátok között vergődtünk az elején és a közepén, vagyis amikor a lényegi dolgok eldőltek. 42-50-nél még volt egy fellángolásunk, de a jobb, több, tudatosabb és szervezettebb ellenfél nem engedett közelebb bennünket. A legfiatalabbjaink pontjainak azért tudunk örülni.

A MEAFC-Miskolc négy játékosa december 2-án, vasárnap, Budapesten, az NB I-es csapatok számára kiírt 3×3 bajnokság újabb körében lesz érdekelt.

A szakmai stáb bízik benne, hogy a sérültek, betegek többsége felgyógyul a hétvégén, hiszen céljuk, hogy a következő napokat végig tudják dolgozni. December 7-én, pénteken, 17.30-tól ugyanis hazai környezetben egy újabb nagyon fontos bajnoki mérkőzés vár Drahos Gábor tanítványaira. A Vasas Akadémia elleni összecsapást egy nagyszabású Mikulás-ünnepség keretében rendezik meg, melyen a MEAFC-Miskolc valamennyi utánpótlás korú játékosa is ott lesz.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!