Űrbaleset – ismert téma a science fictionben. Azonban sok múlik az írón, hogy a témából, illetve alapanyagból mit tud kihozni, azaz milyen cselekményt épít fel, milyen karaktereket alkot meg. Ha ezeken felül még el is gondolkodtat, az már hab a tortán. Kir Bulicsov műve ilyen: a Túlélők egyszerre szól mikro- és makroszinten az életben maradásról.
A történet alaphelyzetét egy kényszerű kolonizálás adja: a Pólus nevű kutató-felfedező űrhajó lezuhan. Sajnos az időjárási viszontagságok az utasok ellen dolgoznak, így nem tudtak felszállni, ezért kénytelenek „életet” verni a bolygón. Szerencsére a túlélők száma elegendő ahhoz, hogy utódok születhessenek. Mindeközben pedig minduntalan megpróbálnak kapcsolatba lépni a Földdel. Lassan két évtizeddel később a Magellán útnak indul a bolygóra – na de nem az elveszett úrhajó felkutatása, hanem felfedezés céljából.
Bulicsov több mély és fajsúlyos mondanivalóval is szolgál: túlélés, civilizáció, generációs és civilizációs különbségek és feszültségek. Mit tesz az ember egy teljesen idegen és távoli környezetben? Ahol nemcsak önmaga, illetve az emberi faj fenntartása a feladat, hanem meg is kell próbálnia megmenteni a kultúrát és tudományt is? Hiszen a soron következő generációk már csak hírből, illetve elbeszélésből ismerhetik meg a Földet; ráadásul az átadott tudás számukra az új környezetben teljesen hasztalan. Az is rendkívül érdekes, hogy a felfedezéseket mennyire és hogyan „szuszakolják be” a „földi” szereplők a meglévő gondolkodási és ismereti keretrendszerükbe – értsük itt például a növényeknek és állatoknak a földihez hasonló elnevezését.
A szereplők jellemerajza, bár a legtöbb esetben nem annyira kidolgozott, minegyikőjük jól felismerhető egyéniséggel rendelkezik. Az író nagyon jól megtalálja és ábrázolja a feszültségeket ellentéteket; a motivációk is érthetők és beleillenek a történetbe és a cselekményszerkezetbe. Kir Bulicsov a szereplőivel örökérvényű igazságokról mesél, illetve tesz fel azokról kérdéseket a Túlélőkben.
