2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Programajánló » Hanukai gyertyagyújtás
47912

Hanukai gyertyagyújtás

Az EMIH második alkalommal szervez hanukai ünnepséget Miskolcon

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) már több, mint 20 éve rendezi meg hagyományos módon hanukai gyertyagyújtását a Nyugati téren, amely idén 2018. december 2-9. között kerül megrendezésre. Idén már második alkalommal a fővároson kívül Debrecenben és Miskolcon, illetve most először Szentendrén is közös hanukai ünneplésre várják az érdeklődőket.

A Fény ünnepe annak a győzelemnek állít emléket, amelyet a Makkabeusok három évig tartó szabadságharc után arattak az Izraelt elfoglaló szír-görög csapatok fölött, és legyőzték a görögök hellenista zsidó támogatóit is, akik változtatásokat akartak bevezetni a zsidó vallásgyakorlatban. Az erre való emlékezés és gyertyagyújtás. A budapesti helyszínek mellet, az EMIH vidéki közösségei is szeretettel várják a helyi lakosságot a közös hanukai gyertyagyújtásra és ünneplésre. Miskolcon december 9-én, vasárnap 15:30-tól a Centrum előtti téren kerül sor a visszaemlékezésre, amelyen részt vesz Dr. Kriza Ákos, a város polgármestere és beszédet mond Frank Mariann, a Mádi Rabbiház Fogadó vezetője is. A hanukai ünnepi hangulathoz a Sabbathsong Klezmer Band koncertje járul hozzá.  Az estét kóser finomságok, zene és tánc kíséri.

Közös hanukai gyertyagyújtás időpontja: 2018. december 9., 15.30
Helyszín: Miskolc, Széchenyi utca 111., Centrum előtti tér

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!