Ha meg akarjuk ismerni Paulo Coelhót, olvassuk el újabb regényét, a Hippit. A saját élete ihlette regényében fiatalkorába, a ’60-as és 70-es évekbe visz minket. Kalandjai közben vall élettapasztalatairól, értékeiről, politikai nézeteiről – és megvilágosodásairól. A brazil író emlékei mentén kirajzolódik a hippikorszak, illetve annak természetesen egy szelete, hiszen a mienktől kulturálisan és földrajzilag is eltér az író közege, s így a történet is.
A könyv egy kis didaktikus történelmi leckével indul, hogy kicsit megismerjük a hippiket és belehelyezkedjünk a korba. Ez hosszúnak tűnhet, de szükséges – leginkább azok számára, akik nem éltek még akkor. Ebben eszköz az úgynevezett Magic Bus, amely Amszterdamból indulva Isztambul felé szeli át a világot, és közben több megállója is van. Az út során kalandokban lesz részünk, gyönyörködhetünk tájakban és megismerhetünk különféle kultúrákat is.
A „főszereplő” célja, hogy tapasztalatokat gyűjtsön, megízlelje a külső és belső békét, valamint választ találjon a kérdéseire. Minderre nem egyedül vállalkozik, hiszen akad (úti)társa Karla személyében. Mindketten hiányolnak valamit és keresik, hogy mi az, ami betöltheti az űrt; mi az, ami célt és értelmet ad életüknek. Útjuk során kapcsolatuk átalakul, és a barátságnál szorosabb, mélyebb kötelék alakul ki közöttük. Párhuzamosan a hippi kultúrát nemcsak a hippik, hanem a nem-hippik oldaláról is megismerhetjük. Téma a két oldal közötti viszony, utóbbinak előbbi felé viseltetett elfogadó- és toleranciaképessége.
Coelhótól megszokhattuk, hogy szinte beszippant írásaiba – nincs ez másképp a Hippivel sem. A jellemfejlődés kicsit furcsa, döcögős és erőltetett, de ez nem nehezíti az olvasást, vagy csökkenti a történet élvezhetőségét. A Hippi nemcsak annak ajánlott, aki élt abban a korszakban, hanem annak is, aki nem, hiszen kaphat egy kis szeletet abból.
