2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » MAGYAR CÉGEK FEJLESZTETTEK FORRADALMI CSŐFEKTETÉSI TECHNOLÓGIÁT
royal_magazin_PNG

MAGYAR CÉGEK FEJLESZTETTEK FORRADALMI CSŐFEKTETÉSI TECHNOLÓGIÁT

Az eddig ismert rendszereknél sokkal kompaktabb és gyorsabb csőfektetési eljárást fejlesztett ki két magyar vállalkozás. A két évvel ezelőtt elkezdett,, „Jet rendszerű előhúzásos csőfektetés környezettechnológiában történő alkalmazhatóságának kutatása, fejlesztése” nevet viselő projekt idén decemberben fejeződik be. A Széchenyi2020 program keretében összesen 372,62 millió forint támogatást kapott a program, amelynek legfontosabb innovációja, hogy a csőfektetés során a fejrésznél irányíthatóvá vált a csőrakat eleje.

A projekt befejezésével sikeresen lezárult egy merőben új csőfektetési technológia kifejlesztése. A program során egy kompakt, mobilis, könnyen mozgatható, vízöblítéses alapokon nyugvó fúróberendezést épített meg két magyar vállalkozás, a Geohidroterv Kft és a Tam-Bau Kft. Az elvégzett kísérletek alapján az eddigi eljárásoknál jelentősen kevesebb időigénnyel, a felszín megbontása nélkül végezhetőek el felszín alatti, irányított csőfektetések. Jelen technológia alkalmazásával a beépített területeken található talaj- és talajvíz-szennyeződések is elérhetővé válnak, új „irányt” adva ezzel a csőfektetési munkálatoknak és kármentesítési feladatoknak.

Több száz kísérletre került sor különböző beállításokkal, a paraméterek finomhangolásával. A kísérleteket Szolnokon, a Geohidroterv Kft. telephelyén és Tamásiban, a Tam-Bau Kft. telephelyén folytatták le. A technológia kifejlesztése során öt szabadalmat is bejegyeztettek a vállalkozások, melyek között dréncsőjavítás és kétféle Jet-fejes irányítás is szerepel. A létrehozott új csőfektetési technológia a korábbi, teherautó méretű berendezésekkel szemben könnyebben hordozható, hiszen méretéből adódóan egy személygépjármű utánfutóján is elfér. A technológia különböző gépeket foglal magába, nagynyomású és alacsony nyomású szivattyúkat, kompresszort, házivízművet. A teljes rendszer vezérlését – ideértve a gépek üzemeltetését, a csőtovábbító berendezést, illetve a fektetendő csőrakat irányítását is – egy ember el tudja látni egy távirányító segítségével. A technológia nem tartalmaz mozgó alkatrészt, csak magasnyomású vizet, illetve levegőt használ a csőfektetés során, ezeket segédcsövek segítségével juttatja le a Jet-fej végéig, ahol fúvókákon keresztül távozik.
A víz és levegő ereje bontja a Jet-fej előtt a talajt, ezáltal hozva létre a csőrakat helyét.
A kifejlesztett új technológia időben, gyorsaságban, kompaktságban, irányíthatóságban és ezekből következve költségekben is kedvezőbb a most alkalmazott csőfektetéses eljárásoknál.

A beruházásnak köszönhetően a vállalatok öt munkahelyet tudnak megőrizni, és tovább hat új állást teremtenek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!