2025. 05. 9. péntek

Gergely

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Advent Miskolc 2018 programsorozat a Szent István téren
royal_magazin_PNG

Advent Miskolc 2018 programsorozat a Szent István téren

Miskolc Polgármesteri Hivatala – összefogva a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetével – idén a közösségek adventjére várja a gyermekeket, diákokat, valamint a cégek, vállalatok, multik, vagyis a munkahelyek és az intézmények csapatait. A várakozás időszakában mindenkinek közösségi élményt nyújt a Miskolc adventi rendezvénye.
Idén először: gyermekfoglalkoztató óvodásoknak
Óvodások és 4. osztályig az általános iskolák tanulóit várják az adventi gyermekfoglalkoztató programok során. Eddig 1200 óvodás és általános iskolás csoport jelentkezett a közel 50 időpontra. A miskolci iskolások és óvodások karácsonyi készülődéséhez jól illeszkedik ez a közösségi program.

Idén először: éneklő fenyő! Miskolc karácsonyfája megelevenedik
Az Advent Miskolc programközpontjában, a Szent István téren november 26-ára felállítják Magyarország első Éneklő Fenyőjét, amelyen aznap, 17 óra után a Miskolci Nemzeti Színház kórusa lép fel. A 10 méter széles alapon nyugvó, 7 méter magas, fenyőfa alakú színpad díszítéséhez többek között 2 és fél tonna fenyőágat és 300 méter világító füzért használtak fel.
Az Éneklő Fenyő a város karácsonyfájaként a munkahelyek és intézmények közösségeit várja, a csapattagok közösen énekelhetnek, és ötletes koreográfiával mutathatják meg egyéniségüket az ország első, életre keltett karácsonyfájának díszeként.

Idén először: kórusverseny
Miskolc idei adventjén a közösségen van a hangsúly, így 3 kategóriában – általános iskolai, középiskolai, felnőtt – kórusversenyt is hirdettek, amelyre már 14 kóruscsoport jelentkezett Miskolcról és a megyéből, akik az Éneklő Fenyőn adják elő produkciójukat.

Családok adventi koszorúja
E három, a közösségek szempontjából meghatározó programelem mellett további karácsonyi eseményeket, élményeket kínál az Advent Miskolc. Idén a Családok évét hirdette meg a kormány, és a Szent István téren lévő óriási adventi koszorú gyertyáinak meggyújtásakor Miskolc a családokat is ünnepli. A 4 gyertyagyújtás ünnepsége az Anya, az Apa, a Gyermek és a Család fogalma köré épül.

Az Advent Miskolc színpadán Miskolc ifjú tehetségei mellett igazi sztárok adnak karácsonyi koncertet. Az ünnepi fények és a Városháza fényfestése mellett idén is megnyílik az Angyalkert, naponta kinyitják a főtéren lévő adventi naptár ablakait, és óriáskerékről is megnézhetjük az ünnepi fénybe öltözött belvárost. A Szent István téren felállított Sütigyár és az ország legnagyobb Szeretetdoboza várja az adományokat, amelyet a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete juttat el azoknak, akiknek ez sokat jelent.
A belváros sétálóutcáján, a Széchenyi utcán november 26-ától adventi vásárt tartanak, ahol közel 50 árus kínálja termékeit. Az adventi programsorozat idején is megtartja a város a régiségvásárt és a termelői piacot, mindezt ünnepi hangulatban, a karácsonyra készülődés jegyében.

Miskolc adventi villamosa
Miskolc páratlan karácsonyi programkínálatát a város adventi villamosa teszi teljessé, amely december 2-án, a gyertyagyújtási ünnepség végére érkezik a Szent István térre. A városi közlekedési vállalat munkatársai már fél évvel ezelőtt megkezdték a munkát az idei adventi villamoson, hogy mostanra új technikával, közte 3D-s elemeket is tartalmazó díszítésekkel elkészítsék a villamos külső dekorációját. A villamos részben új belsőt is kap, egyelőre még titok, milyet, de annyi biztos, az egyik legnépszerűbb elem, a látványkandalló marad. Ebben a csodálatos hangulatú belső térben ismét lesznek majd fellépők, többek között kórusok énekelnek az utasoknak, és feltűnik rajta a Mikulás is, elmaradhatatlan krampuszával.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!