2026. 11. 8. vasárnap

Zsombor

1 EUR 364 HUF
1 GBP 436 HUF
Kezdőlap » Hírek » Zöld-Hírek » Apró hősök az erdei vasúton
47780

Apró hősök az erdei vasúton

November 17-én a Koraszülöttek Világnapját ünneplik. Miskolcon rendhagyó módon, külső helyszínen rendeztek programot szombaton ebből az alkalomból. A Segíts Élni Alapítvány és az ÉSZAKERDŐ Zrt. közös szervezésében robogott a Koraszülött Expressz az apró hősökkel.

A Lillafüredi Állami Erdei Vasút öt kocsiból álló szerelvényén csaknem kétszázan utaztak.  A volt kis betegek, szüleik és az ellátó személyzet találkozójának helyszíne Lillafüred volt. Az Ökoturisztikai Központban nagyon sok program várta a kicsiket, volt például arcfestés, közös horgolás és kisvasúti papírmakett készítés. A résztvevőket egy zenekar is szórakoztatta és meglepésként megérkezett a Jégvarázs mese két szereplője, Elza és Anna. A szervezők tűzijátékos tortával, vendégváró falatokkal és forró teával is készültek.

Ez a nap arról szól, hogy egy pillanatra megálljunk a rohanó világban, és azokra a hétköznapi hősökre gondoljunk, akik a vártnál korábban születtek meg. Gondoljunk azokra az anyukákra és apukákra, az őket segítő orvosokra, nővérekre, akik velük együtt küzdöttek a nehéz napokban, hogy belőlük is egészséges felnőtt váljon – fogalmazott Bózsó Gyula, az ÉSZAKERDŐ Zrt. műszaki osztályvezetője, a program egyik szervezője.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Zsófia-kilátó webkamera

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés