2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Ötödik éve támogatja a Miskolci Nemzeti Színházat a Vodafone
47754

Ötödik éve támogatja a Miskolci Nemzeti Színházat a Vodafone

A Vodafone Magyarország a 2018/19-es évadban is 5 millió forinttal járul hozzá a Miskolci Nemzeti Színház művészeti tevékenységéhez.

Az immár ötödik éve nyújtott támogatás részeként négy évvel ezelőtt hozták létre a Vodafone Művész Ösztöndíjat, melynek célja, hogy pályán tartsák a színház tehetséges fiatal művészeit, átsegítve őket a kritikus pályakezdő éveken. A csütörtöki sajtótájékoztatón a színház négy fiatal színésze és két táncművésze vehette át az ösztöndíjat.
A Vodafone Magyarország számára Miskolc kiemelt fontosságú, a vállalat immáron kilencedik éve tekint második otthonaként a városra. A Vodafone 2009-ben nyitotta meg Regionális Ügyfélszolgálati Központját, amely ma már több mint 600 főt foglalkoztat. A vállalat a stabil munkalehetőségek biztosításán túl rendkívül jó kapcsolatot ápol Miskolc városával, és küldetésének tekinti, hogy hozzájáruljon a helyi közösségek támogatásához a lehető legtöbb módon, legyen az a rászorulók segítése, a kulturális élet támogatása, vagy éppen a minőségi munkahelyek teremtése. Éppen ezért az ügyfélszolgálat munkatársai évek óta lelkes önkéntesei a Miskolci Éltes Mátyás Óvodának, Általános Iskolának és Egységes Gyógypedagógia Intézetnek, valamint a miskolci Gyermekvédelmi Központ Fruska Regionális Hatáskörű Módszertani Gyermekotthonnak is, idén pedig egy nagy csapat kolléga segített a Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) menhelyén is. Ezen felül pedig a Vodafone a Miskolci Nemzeti Színházzal együttműködésben minden évben december 6-án vendégül lát közel 400 hátrányos helyzetű gyermeket egy Mikulás napi ünnepségre, mely rendszerint mosolyt csal a kicsik arcára.  

A Vodafone Magyarország 2014 óta évi 5 millió forinttal támogatja a Miskolci Nemzeti Színházat, amely kezdeményezés az idei színházi évadban is folytatódik. A támogatás részét képezi a Vodafone Művész Ösztöndíj, amelyben évente négy fiatal, 35. életévét be nem töltött színész és két táncművész részesülhet 10 hónapon át. Az ösztöndíjak odaítélésében a Miskolci Nemzeti Színház öttagú művészeti tanácsa, valamint a Miskolci Balett művészeti igazgatója, illetve a Vodafone részéről Major Péter Operatív integrációs igazgató és Baráth Péter márkaigazgató vesz részt. A kezdeményezés mára hagyománnyá nőtte ki magát, és részben ennek köszönhetően nyerte el a telekommunikációs vállalat 2017-ben Miskolc város napján a Civilek Támogatásáért díjat.

Az előadóművészek munkájának támogatása meghatározó a magyar kulturális életben. Ezt szem előtt tartva a Vodafone fontosnak tartotta, hogy a felajánlott összeggel ösztönözze a mindennapi alkotómunkát és a kimagasló művészeti értéket képviselő előadások létrehozását, nagyban hozzájárulva a színházi hagyományok fenntartásához.

„A Vodafone hisz abban, hogy a kulturális élet és a versenyszféra találkozása gyümölcsöző hosszú távú együttműködéseknek lehet alapja. A vállalat ügyfélszolgálati központjának munkaerő-piaci hozzájárulása mellett a Miskolci Nemzeti Színház támogatásával is szeretnénk kifejezni, hogy a jövő nem csak a technológiában és innovációban, hanem a kulturális életben is izgalmas” – mondta el Major Péter, a Vodafone Magyarország Operatív integrációs igazgatója.
Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója kiemelte, nagy öröm számára, hogy hagyománnyá vált Miskolcon a fiatalok támogatása. „Igazgatóként sok mindenre lehetek büszke ebben a színházban, de ezek közül is kiemelkedik a Művész Ösztöndíj kezdeményezésének elindítása és a kapcsolat a Vodafone Magyarországgal. Példaértékűnek tartom, hogy a világ egyik vezető telekommunikációs cége közvetlenül segíti a kultúrát, mert fontosnak tartja a színházat. Ennek a támogatásnak köszönhetően a tehetséges fiatal művészek gondtalan éveket tölthetnek a Miskolci Nemzeti Színházban, hiszen megélhetésükhöz nagy segítséget jelent ez az ösztöndíj. Másrészt pedig motiváló erő is, hogy Miskolcon maradjanak, ahol megbecsülik és szeretik őket, hiszen ezek a színművészek és táncművészek alapkövei az erős miskolci társulatnak.” – mondta el az igazgató.
Dr. Kiss János Alpolgármester elsőként a szerződő feleknek, a Vodafone-nak és a Miskolci Nemzeti Színháznak gratulált, hogy ezt a kulturális mecenatúrát évek óta fenn tudják tartani. „A Vodafone-nak azért tudok gratulálni és köszönetet mondani, mert kitart a színházunk mellett, a színháznak pedig azért, mert évről-évre olyan színvonalú produkciókat hoz létre, amely mellett megéri kitartani. A mai napon megújított ösztöndíjrendszer a fiatalokat célozza, hiszen a Színház, a Vodafone és Önkormányzat közösen gondolja úgy, hogy a legtehetségesebb fiatalokat Miskolcra kell hívni és Miskolcon kell tartani. Ráadásul nem is akármilyen fiatalokat céloztunk meg, ugyanis aki ma itt Miskolcon Vodafone-ösztöndíjat kap, az nem csupán Miskolc legtehetségesebb művészei között van, hanem egyben az ország legtehetségesebb művészei között is. Hiszen a Miskolci Nemzeti Színház napjainkban hazánk egyik vezető színháza, amely képes idevonzani a pályakezdő tehetségeket – és örülünk, hogy ebben a Vodafone is segít. Látszik, hogy az út sikeres. Kívánom, hogy még sokáig járjuk közösen ezt az utat” – hangsúlyozta Kiss János alpolgármester. A 2018/2019 színházi évad négy színművész ösztöndíjasa Farkas Sándor, Simon Zoltán, Czakó Julianna és Mészöly Anna, a díjazott táncművészek pedig Bolla Dániel és Dávid Patrik.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!