2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Ásatások a szentléleki kolostornál
royal_magazin_PNG

Ásatások a szentléleki kolostornál

A lassan már hagyománnyá váló ásatási nyílt napunkon (ugyanis 2014 óta tartunk fent Szentléleken ásatási nyílt napot – ez volt a harmadik a sorban) bemutattuk a nagyközönségnek az idei feltárás eredményeit. A 2012-től folyó ásatás nem titkolt célja a pálos kolostor épületének teljes feltárása. Ez azért is jelentős feladat, mert a korábbi kutatások zömmel a templom épületére koncentráltak; arról, hogy hogyan éltek itt a szerzetesek, viszonylag kevés információval rendelkezünk. A terület közel felén most még csak sejteni lehet, hogy merre állhattak a 16. század közepéig az egyes épületrészek. Az eddig elvégzett kutatásoknak köszönhetően azonban az épület nyugati és északi oldalán máris négy különböző építési időszakot tudunk meghatározni, mely a 14. század elejétől a 16. század közepéig tartó időszakba enged betekintést.

Egy okleveles forrásnak hála arról is tudunk, hogy a 13. század közepén már éltek a mai kolostorrom környezetében remeték. Az ő itteni megtelepedésüket is igazolta az idei kutatás. A rendkívül gazdag leletanyagunkban az Árpád-kor tárgyi emlékei mellett 15-16. századi kályhát és ezüstpénzeket is találtunk, melyet az érdeklődők a helyszínen a régészek vezetése mellett személyesen is megcsodálhattak.

A hozzánk kilátogatókat közös ötletelésre is csábítottuk. Az idén előkerült falakkal együtt már érezhetően kezd egy épület körvonalazódni, melyet kár volna a kutatást követően visszatakarni. Szeretnénk az előkerült falakat megóvni és a nagyközönség számára bemutatni, ehhez vártuk és várjuk az ötleteket, megoldási javaslatokat.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!