2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » MSZF a családok védelméről szóló nemzeti konzultációról
royal_magazin_PNG

MSZF a családok védelméről szóló nemzeti konzultációról

Helyes törekvésnek tartja a gyermekvállalás ösztönzését a Magyar Szociális Fórum (MSZF), de önmagában elégtelennek arra, hogy hazánk népességcsökkenését népességnövekedéssé változtassa – áll az emberjogi szervezet hétfőn kiadott közleményében. Magyarország demográfiai trendje nem csak azért negatív, mert többen halnak meg, mint ahányan születnek, hanem azért is, mert – méreteinkhez képest – nagyon sok fiatal vándorolt külföldre, telepedett le, és alapított családot külhonban. Népességünk helyzetének alakulására hatást gyakorol a kormány menekültekkel szembeni türelmetlensége, az idegenekkel szembeni hangulatkeltés, melynek hazai következménye a növekvő antiszemitizmus és cigányellenesség. Ennek a politikának a hatására növekedett azoknak a száma, akik külföldre távozásukat fontolgatják, mert etnikai alapon is bizonytalannak érzik a jövőt.

Az MSZF ezzel kapcsolatban felhívja a figyelmet a közmédiában újabban elhangzó olyan beszélgetésekre, amelyeknek résztvevői nyíltan elvetik az egyenlőség elvét, a fehér ember felsőbbrendűségének adnak hangot, burkolt és kevésbé burkolt fajelméletet hirdetnek, a műsorvezető pedig eltűri emberellenes megnyilvánulásukat.

A családok védelméről szóló nemzeti konzultációról az a véleménye az MSZF-nek, hogy egyrészt evidenciák gyűjteménye, másrészt megkerüli a lényeget. Evidenciának számít, hogy a gyermekvállalást és a családokat támogatni kell, ám félrevezető és megtévesztő a tekintetben, hogy az elosztási viszonyok átfogó módosítása nélkül elérhető az áhított cél.

A családoknak nyújtott legnagyobb támogatást az jelentené, ha felszámolnák a szegénységet, nem vennék el a fedelet a családok feje fölül, emberhez méltó megélhetéshez juttatnák a mélyszegénységben élő egymillió, és a létminimum alatt élő három-három és fél millió embert, ám ennek éppen az ellenkezője tapasztalható – szögezik le. A tőke fokozott megadóztatása helyett a tőke javára történő intézkedéseknek, a társadalmi egyenlőtlenség csökkentése helyett, az egyenlőtlenség mélyülésének lehetünk tanúi.

Miért nem azt kérdezik a 10 pontos nemzeti konzultációs ív címzettjeitől, hogyan lehet emberhez méltóan megélni, iskolába járatni, korszerű ismeretekkel felvértezni, közösségi emberré formálni az érintett családoknak juttatott jövedelemből azt a gyermeket, akinek puszta származása elég ahhoz, hogy élete kilátástalanná váljon. Miért nem kérdezik az emberektől, hogy családtámogatásra vagy presztízsberuházásokra, köztük stadionok építésére kívánják-e fordítani a rendelkezésre álló összeget? Miért nem kérdezik azt, hogy egyetértenek-e a közpénzek jogszerűnek álcázott eltulajdonításával, a törvény kijátszásával?

Az MSZF összességében megtévesztőnek tartja a családok védelméről szóló nemzeti konzultációs kérdéseket, és egyetért azokkal, akik azért nem kívánnak válaszolni rájuk, mert tudják, hogy a valódi társadalmi változáshoz sokkal több szükséges annál, mint amit a kormány kérdésként feltesz.+++

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!