2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Szijjártó Péter: jelentősen romlott a helyzet Ukrajna vonatkozásában
royal_magazin_PNG

Szijjártó Péter: jelentősen romlott a helyzet Ukrajna vonatkozásában

Jelentősen romlott a helyzet Ukrajna vonatkozásában, ugyanis semmi nem történt az oktatási törvény módosításának ügyében, és elfogadták a nyelvtörvényt is, amely az oktatás mellett a kultúrában, a médiában és a közigazgatásban is elveszi a nemzeti közösségektől saját anyanyelvük használatának lehetőségét – jelentette ki Szijjártó Péter Brüsszelben csütörtökön.

 A külgazdasági és külügyminiszter Jens Stoltenberggel, a NATO főtitkárával folytatott megbeszélését követően magyar újságíróknak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, Magyarország elfogadhatatlannak tartja, hogy Ukrajnában egy NATO-tagország állampolgárságával rendelkező embereket listáznak, velük szemben titkosszolgálati módszerekkel nyomozásokat folytatnak. Egy NATO felé igyekvő, azzal szorosabb együttműködésre törekvő ország részéről elfogadhatatlanok a magyar kisebbség ellen irányuló, közelmúltban tapasztalt cselekedetek és az, hogy Kijev nem lépett azonnal ezekben az ügyekben – szögezte le Szijjártó Péter. Mint elmondta, a főtitkárt arról tájékoztatta, hogy az ukrán elnöki hivatal és a parlament honlapján még tegnap délután is megtalálható volt az az aláírásgyűjtő petíció, amely a kárpátaljai magyarok deportálására hívott fel és gyűjtött aláírásokat. „Nyilvánvaló, hogy ezen körülmények közepette nem tudunk hozzájárulni ahhoz, hogy NATO-Ukrajna bizottsági ülés legyen a következő külügyminiszteri találkozó során” – közölte. Aláhúzta, annak összehívása kizárólag Ukrajnán múlik, ugyanis azon feltételek teljesítése, amelyeket a Velencei Bizottság elfogadott, az Európai Unió és a NATO magáévá tett, nem lehetetlen. Tájékoztatása szerint Jens Stoltenbergnek felvetette, vajon komolyan vehető-e Ukrajna NATO iránti elkötelezettsége, ha az egyszerű és egy éve ismert feltételeknek Kijev nem felel meg. Szijjártó Péter elmondta, Magyarország nemcsak fenntartja jelenlétét a NATO-missziókban, hanem kész növelni is szerepvállalását. Tájékoztatása szerint a ciprusi ENSZ-misszióból közelmúltban hazatért 77 magyar katona jövőbeni NATO szerepvállalásáról Magyarország hamarosan megkezdheti tárgyalásait az észak-atlanti katonai szövetséggel. Ennek érdekében hamarosan közös munkacsoport jön létre, amely sorra veszi, hogy a NATO-nak hol vannak hiányzó, feltöltésre váró kapacitásai a nemzetközi misszióiban. Hozzátette, Magyarország a koszovói NATO-misszió harmadik legnagyobb hozzájárulója, Afganisztánban hamarosan száz fölé emeli a katonák számát, Irakban pedig jelen van az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni koalícióban. A miniszter elmondta, arról tájékoztatatta a NATO főtitkárát, hogy a magyar haderőfejlesztés érdekében Magyarország saját gyártókapacitás kiépítése felé tett lépéseket, eszközbeszerzésekről szóló jelentős szerződések aláírása előtt áll NATO-tagországokkal, amelyek nyomán a fejlesztésekre szánt honvédelmi költségvetésen belüli 20 százalékos teljesítései arány már a jövő évben teljesíthető lesz. A 2 százalékos védelmi költségvetési arányt pedig már a 2024-es határidő előtt el fogja érni. A külgazdasági és külügyminiszter azt is hangsúlyozta, Magyarország továbbra is bővítéspárti ország, véleménye szerint a Nyugat-Balkán stabilitása pedig alapvető biztonságpolitikai kérdés. Magyarország támogatja Macedónia NATO-tagságának mielőbbi megadását, és támogatja azt is, hogy Bosznia, valamint Georgia számára a szövetség aktivizálja a tagsági akciótervet – közölte Szijjártó Péter. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!