2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Az EU is véget vetne az egyszer használatos műanyagok korszakának
47477

Az EU is véget vetne az egyszer használatos műanyagok korszakának

Az Európai Parlament ma az emberek és a környezet védelme mellett tette le a voksát azzal, hogy megszavazta az egyszer használatos műanyagok korlátozását. Innentől a tagállamok kormányain a sor: támogatniuk kell az uniós jogszabály megalkotását, miközben ellen kell állniuk az azt felpuhítani igyekvő legnagyobb műanyagszennyező vállalatok intenzív lobbimunkájának.

A Greenpeace Magyarország azt várja a magyar kormánytól: mind uniós szinten, a Európai Tanácsban, mind itthon lépjen fel a mindannyiunk életét és környezetét károsító műanyagszennyezés ellen, és mihamarabb terjessze az országgyűlés elé e tárgyban készült jogszabálytervezetét.

Az EP jelentős többséggel támogatta az Európai Bizottság (EB) terveit, [1] mely az európai vízpartokon leggyakrabban előforduló, egyszer használatos műanyag termékek és csomagolások mennyiségének csökkentését célozza. Sőt a képviselők még bővítették is az EB eredeti listáját azzal, hogy a korlátozandó termékek és csomagolások közé sorolták a polisztirol ételtárolókat is. Az EP továbbá javasolja, hogy a gyártókat terhelje anyagi felelősség az általuk forgalmazott egyszer használatos műanyagok okozta szennyezés felszámolásáért.

Erre azért is lenne nagy szükség, mert a brit sajtóban múlt héten kiszivárgott levél alapján a legjelentősebb műanyagszennyező cégek, mint a Coca-Cola, Nestlé, PepsiCo és a Danone nagyon intenzíven próbálják felpuhítani az Európai Bizottság javaslatát.

A Greenpeace friss felmérése azt mutatja, hogy a megkérdezett 11 legnagyobb gyorsan forgó fogyasztási cikkeket forgalmazó vállalat [2] (a Coca-Cola Company, Colgate-Palmolive, Danone, Johnson and Johnson, Kraft Heinz, Mars, Nestlé, Mondelez, PepsiCo, Procter & Gamble és az Unilever) közül egy sem tervezi a műanyagszennyezés mérséklését. A cégek jelenleg ismert megoldási javaslatai csak bebetonozzák, állandósítják a globális műanyagszennyezés jelenlegi tragikus helyzetét, hiszen az egyszer használatos műanyagok kivezetése helyett többségük még mindig csak az újrahasznosíthatóságra vonatkozó vállalásokat tesz. [3]

„Nem várhatunk tovább arra, hogy az óriáscégek önmérsékletet gyakoroljanak! Hiszen mára jól tudjuk, hogy a műanyagszennyezés túlmutat a természetvédelmi és esztétikai kérdésen: nemcsak az óceánok, erdők-mezők élővilágát keseríti, hanem parányi mikroműanyagok mutathatók ki akár vizeinkből, vacsoránkból, a tengeri sóból, a levegőből, egyre több élőlény testéből, és újabban emberi székletből is. Azt várjuk a magyar kormánytól és a többi uniós tagállamtól, hogy vegyék ki ők is a részüket a műanyagszennyezés felszámolásában: álljanak ellen a legnagyobb műanyagszennyezők erőteljes lobbijának, és támogassák az egyszer használatos műanyagok termékek és csomagolások kivezetését” – nyilatkozta Tömöri Balázs, a Greenpeace Magyarország kampányfelelőse.

Az EU tagállamok kormányai várhatóan már a hét második felében közös álláspontot fogadhatnak el a témában, melyet a jogalkotási folyamat végső szakasza, az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Tanács közötti véglegesítés követ majd. Ez akár már most novemberben elkezdődhet, és minden tagállam kormányának nagy felelőssége van abban, hogy a születendő irányelv hatékonyan kezelje a műanyagszennyezést.

Magyarországon emellett azt várjuk, hogy a műanyag hulladékunkat csökkentő termékdíjtörvény módosítója még októberben az Országgyűlés elé kerüljön.

„Nagyon fontos lenne, hogy a társadalmi egyeztetésre küldött módosítót ne puhítsa fel itthon sem az ipari lobbi, és mihamarabb törvény tiltsa hazánkban az egyszer használatos műanyagok forgalmazását. Eljött az idő, hogy a kormányok mindenhol az emberi egészség és a bolygónk jövőjét tartsák szem előtt” – fejezte be Tömöri.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!