Három helyszínen zajlott a gödöllői megemlékezés október 23-án. Az ünnepi program a város főterén kezdődött, majd az egykori Nemzetőrség udvarán lévő kopjafánál folytatódott koszorúzással, és a Dózsa György úti temetőben az 1956-os forradalom és szabadságharc gödöllői áldozatai, Balázsovich András és Kiss Antal sírjánál fejeződtek be az események.
Megemlékeztek arról is, hogy 1989. október 23. óta ez a jeles nap kettős nemzeti ünnep: az 1956-os forradalom kitörésének évfordulója, és a Magyar Köztársaság kikiáltásának napja.
A rendezvényen Pelyhe József, Gödöllő alpolgármestere a következő ünnepi beszédet mondta.
Tisztelt Megemlékezők, Kedves Gödöllőiek!
Szeretettel köszöntöm Önöket október 23-ai nemzeti ünnepünk alkalmából Gödöllő Város Önkormányzata nevében.
Nemzeti ünnepeink mindegyike meghatározó történelmi folyamathoz, vagy eseményhez kötődik, amikor hazánk nagyjai nem a saját jólétüket és túlélésüket szem előtt tartva, nem a saját érdekeik alapján hozták meg döntéseiket, hanem bátor, önfeláldozó módon, a közösség hosszú távú érdekeit vették figyelembe.
Így történt ez 1956-ban is: a lakosságnak elege lett az embert, az egyént nem tisztelő, megalázó, esetenként fizikailag is bántalmazó eljárásokból, koholt vádakból. Elege lett a rákényszerített kötelező nézetekből, az uralkodó közállapotokból. Néhány nappal ezelőtt együtt tekintettük meg a városi moziban a recski munkatáborról szóló Szökés című magyar filmet. Az alkotás hűen ábrázolja: az ötvenes évek elejére mindennapossá vált, hogy a hatalom gyakorlói mások emberi méltóságát, szabadságát megsértve, családok életét megnyomorítva és ellehetetlenítve, a nemzet egészséges létéhez nélkülözhetetlen közösségeket szétverve próbálták hatalmukat megtartani ezeréves értékeink teljes körű figyelmen kívül hagyásával. Félelem uralkodott az országban, mely félelem magával hozta annak minden egyes következményét is.
A hatalomhoz történő ragaszkodás felülírt mindent: alapvető értékeket és jogokat eltaposva, az emberi méltóságot semmibe véve, bűnös és öncélú hozzáállás határozta meg a döntéseket. Nagyobb megbecsülést kaptak a hozzá nem értő, szakértelemmel esetenként egyáltalán nem rendelkező, de politikai elvárásoknak mindenben megfelelő személyek, mindezzel párhuzamosan pedig a magas szakmai tudással, de legfőképp erkölcsi tartással rendelkezőket családjukkal együtt teljes mértékben ellehetetlenítették. Sokan élnek még most is közöttünk, akik átélték és megszenvedték ezeket az időket. Akiknek nem volt más bűnük, csupán az, hogy nem fogadták el az un. „visszautasíthatatlan” ajánlatot, s nem voltak hajlandók behódolni. Megbélyegzetté vált és félnie kellett mindenkinek, aki nem állt be az uralkodó nézetek népszerűsítése mögé, nem is beszélve arról, aki a megkereséseknek ellent mert mondani.
A félelemkeltés, a megfélemlítés és a megtorlás vált a hatalmat gyakorlók általános eszközévé, mérhetetlen károkat okozva a társadalomban, megmérgezve az emberek mindennapjait, tönkretéve kapcsolatokat, barátságokat, lerombolva a stabil alapokra épített közösségeket.
Az uralkodó közállapotok egyenes következménye volt az 56-os forradalom kitörése. 1956. október 23-án nemzetünk ismételten bebizonyította, hogy képes elődei példáját követve kiállni a szabad, félelemmentes Magyarországért, a tiszta közéletért. Nem kevesen voltak, akik a fennálló veszélyek ellenére is vállalták változást követelő fellépésüket, vállalták, ahogy az idő is bizonyította, annak minden következményeivel együtt. Más utat szerettek volna hazánknak: egy olyan utat, s ezáltal egy olyan országot, ahol a közösség jövője iránt érzett felelősség az uralkodó, s nem a hatalom szeretete. Olyan országot, ahol a vezetők az állampolgárok által nekik adott felhatalmazás alapján alázattal végzik feladataikat és aktív, de leginkább alkotó részesei a közösség mindennapi életének. Olyan országot, ahol a becsületünk előbbrevaló jólétünknél. Olyan országot, ahol tisztességes úton lehet érvényesülni, ahol nem emberi kapcsolatok, vagy politikai nézetek, hanem a felkészültség, a hozzáállás, a tenni akarás és az egyenes jellem a meghatározó.
Ismerjük az eseményeket, hogy a változást külső segítséggel vérbe fojtották. Joggal merül fel a kérdés: akkor hiábavaló volt az 56-os hősök küzdelme, áldozatvállalása, s mindaz, amiért életüket adták. Csupán annyi maradt, hogy évente nemzeti ünnepünkön megemlékezünk róluk?
NEM!
Meggyőződésem, hogy küzdelmük nem volt hiábavaló! 1956 üzenetének szellemisége ott kell, hogy éljen a lelkünkben, a mindennapjainkban. Mert számos kihívással kell szembenézzünk most is, amely esetében érdemes visszanyúlni az ötvenhatos örökséghez. Igen, fel kell tennünk magunknak a kérdést: valóban szabadok vagyunk? Tudunk szabadon dönteni? S itt most nem a mai politika által megfogalmazott körülményekre, nem világ- vagy hazai, valós, vagy vélt politikai veszélyekre gondolok.
Hanem a saját életünket érintő, döntéseinket sokszor észrevétlenül meghatározó, esetenként károsan befolyásoló tényezőkre. Azokra, amelyek módosíthatják, sőt, akár meg is béníthatják döntéseink szabadságát.
Tisztelt Megemlékezők!
Látnunk kell, hogy az önzés, a birtoklás utáni vágy teljes mértékben képes megfosztani az embert a szabadságától, ezzel egyidejűleg tönkretéve az egyént és annak környezetét is.
Elfogadhatatlan, amikor e világi javak bármely áron történő megszerzése határozza meg és irányítja az emberek életét, mindennapi döntéseit. Elfogadhatatlan, amikor a pénz, a hatalom, a rang, a beosztás utáni vágy megváltoztatja az emberek viselkedését, kapcsolatait, néha még a világnézetét is. Elfogadhatatlan, amikor az egyéni érdek megelőzi az értéket, különösen, ha döntéshozókról van szó.
Az önző és öncélú cselekedetek teljes mértékben ellentétesek az értékteremtéssel. Aki befelé fordul, aki saját jólétét tartja elsődlegesnek, az nem tud tiszta lélekkel, emelt fővel a másikra tekinteni. Saját maga rabjává válik, s emiatt képtelen szabadon dönteni.
1956 előtt is az alapvető értékek elhagyása volt a hatalom legnagyobb bűne. Minden más probléma gyökere ebben rejlett és erre volt visszavezethető. A forradalom kitörése is bebizonyította, hogy a nemzet építésének nem lehet része az önzés. A félelemkeltés, a megtévesztés, illetve az erőből meghozott lépések politikája pedig még az építkezés eszközrendszere sem lehet!
Mert félelemből nem születhet szabad döntés. Épp ellenkezőleg: a szabad és tiszta döntés többek között olyan értékekből táplálkozik, mint az alázat, a hitelesség, a nyitottság, vagy a közösség szolgálatának elsődlegessége.
Az alázat, mely nem azonos az alázatoskodással, vagy a megaláztatás eltűrésével. Az alázat azt jelenti, hogy tisztában vagyunk vele, hol a helyünk a világban, melyek az értékeink és hibáink, hol húzódnak határaink, s milyen módon tudjuk a ránk bízottak életét a leghatékonyabban segíteni. Az alázatos ember szabadságát nem befolyásolja sem gőgös viselkedés, sem nagyképűség.
De a szabad döntéshozatalhoz az alázat mellett szükséges az a hitelesség is, amely egy stabil belső értékrenden alapszik. Amikor nem kell arra figyelni, hogy a kifelé mutatott kép, viselkedés milyen. Az egyenes jellemmel bíró hiteles személy cselekedetei, megnyilvánulásai azonosak és összhangban vannak a belső értékrendjével nélkülözve mindenféle külső megfelelési kényszert.
Fontos a más vélemény felé történő nyitottság is: mennyire lehet szabad az egyén, ha képtelen a másik ember felé fordulni? Ha csupán saját gondolatai, elképzelései körül forog? Mert ezáltal saját maga foglyává válik és saját maga elképzeléseinek rabja lesz. Mivel nem képes a másik személy véleményét meghallgatni, nem is beszélve, azt tiszteletben tartani, így döntései csak látszólag szabadok, viszont kizárólag a saját, egyéni érdekeinek megfelelőek.
S végül a legfontosabb érték: a közösség szolgálatából adódó döntési szabadság. Amikor nem az önző célok motiválják és befolyásolják a cselekedetet. Amikor nem válik a döntési szempont részévé, hogy származik-e abból bármiféle személyes haszon. Amikor kizárólag értékek állnak a középpontban. Amikor a saját érdek eltörpül a közösség érdekével szemben. Amikor feltétel nélküli odaadásról van szó, s nem mindenféle egyezkedésről, alkuról.
Igen, teljes és szabad döntést kizárólag önmagunkból kilépve, megfelelő alázattal, hiteles és következetes mindennapi élet útját járva, a közösség szolgálatának céljából lehet hozni.
Tisztelt Megemlékezők!
Nemzeti ünnepeink mindegyike az előbbiekben hallottakon túl még további értékeket is hordoz és közvetít. Legyen szó akár Szent István példájáról, a 48-as ifjak bátorságáról, vagy az 56-os eseményekről. Iránymutatást adnak számunkra, hogy bármennyire is megváltozott, felgyorsult világban élünk, történelmünk, elődeink áldozatvállalása kötelez minket arra, hogy saját életünk megújításával erősítsük, vagy ha szükséges, újra rakjuk közösségeinknek és egy tiszta, szabad Magyarországnak alapjait.
Köszönöm, hogy meghallgattak!
Az ünnepi beszéd után a Club Színház adott műsort “Most hova, merre?” címmel. Az összeállításban irodalmi művekkel és dalokkal elevenítették meg az ’56-os forradalom időszakát.
Az egykori Nemzetőrség épületénél a résztvevők koszorúikkal tisztelegtek a hősök emléke előtt. Gödöllő Város Önkormányzata nevében dr. Gémesi György polgármester, dr. Pappné Pintér Csilla alpolgármester, Lantai Csaba alpolgármester, dr. Kiss Árpád jegyző és dr. Lukács Adrienn aljegyző koszorúzott.
Forrás:Gödöllői Szolgálat
