2026. 06. 30. kedd

Pál

1 EUR 356 HUF
1 GBP 413 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Ők az ország legjobb fiatal fejlesztői
royal_magazin_PNG

Ők az ország legjobb fiatal fejlesztői

Második alkalommal uralkodott el a Chaos a fejlesztők között

Laptopok a kézben, ujjak a billentyűzeten, szárnyaló kreativitás és kitartó csapatmunka a legvégsőkig – így születtek meg az idei ChaosStack feladatainak megoldásai közel 10 óra leforgása alatt. A háromfős nyertes csapat keményen megdolgozott a győzelemért.

50 lelkes versenyző gyűlt össze nemrég Budapesten, hogy próbára tehessék magukat a legkülönbözőbb fejlesztői területeken. A ChaosStack fejlesztő verseny egy igazán egyedi kezdeményezés a hazai IT-s versenyek között. A hagyományos algoritmus elméleti versenyek kereteiből kitörve a céljuk, hogy a szigorú értelemben vett szakmai tudás mellett olyan képességeket is próbára tegyenek a verseny során, mint a mérnöki problémamegoldás vagy a csapatmunka. Egy jó fejlesztő kitartó, képes komplex problémákat értelmezni és alkalmazkodik a rendelkezésre álló erőforrásokhoz, valamint az egyéb, ügyfél specifikus megkötésekhez is. Idén a legagilisebb programozóknak Király Bálint, Móricz Tamás és Rabatin Gábor csapata bizonyult.

„Már több éve ismerjük egymást a BME Simonyi Károly Szakkollégium révén, több közös projektben is dolgoztunk már együtt, de ez volt az első közös versenyünk. A versenyen több olyan feladattal is találkoztunk, amit más környezetben nem is próbáltunk volna megoldani. A programozás szinte minden területéről érkeztek feladatok, volt webfejlesztéssel kapcsolatos, algoritmikus megoldást igénylő, adatvizualizációs, és még sorolhatnánk, összesen 11 darab” – nyilatkozta Rabatin Gábor, akinek elmondása szerint a feladatmegosztás és az egész napon át tartó koncentrált figyelem megtartása volt a legnehezebb.

A ChaosStack győztesei és résztvevői is olyan fejlesztők, akik komfortosan mozognak a valós piaci közegben, készségeiket képesek a mindennapi életben is felhasználni, ezzel jelentős üzleti értéket teremtve. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a versenyzők olyan elismert piaci szereplők által összeállított feladatokon dolgozhattak, mint a Nokia, a Bosch, az Accenture, az OTP Bank, a Graphisoft, az MSCI, és a United Consult.

Megérte azonban kitartóan dolgozni, mert az értékes szakmai tapasztalaton, új kapcsolatokon és a szórakoztató kihívásokon túl összesen 500.000 Ft talált gazdára a dobogósok között.

“A feladatok száma és sokszínűsége tette a versenyt igazi kihívássá, a csapatok és mentorok vibráló tanácskozásai pedig jó hangulattal töltötték meg a helyszínt. Kiváló fejlődési lehetőség volt a résztvevőknek, nekünk pedig megmutatta, hogy a Nokia az 5. generációs hálózatok fejlesztésében és a jövőben is számíthat a magyarországi programozók tudására.” – mondta Korényi Adorján, a Nokia magyarországi Technológiai Központjának vezetője.

A szervező Tech Embassy csapat célja, hogy az idén második alkalommal megrendezett fejlesztő verseny hagyományát a továbbiakban is megőrizzék, sőt, még sok hasonló szórakoztató szakmai kihívással várják majd a lelkes jelentkezőket. Október második felében már készülnek egy újabb, rendkívül nagyszabású megmérettetésre: Európa legnagyobb hackathonját, a 48 órás kihívást jelentő Junction-t hozzák el Budapestre.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés