Pierce Brown A káosz éveivel folytatja a Vörös lázadás trilógiát, amelyben tíz esztendővel a megbukott forradalom utáni háború kellős közepén találjuk magunkat Darrow-val. Milyen világ ez? Olyan, ahol küzdenek a szabadság megőrzéséért; ahol a múlt hősei ma gyanús alakoknak számítanak; ahol a szabadság felszabadító szellemét a politika eltorzította, a társadalom bemocskolta és az önös érdekek összezavarták.
Hogyan érvényesülhet, illetve győzedelmeskedhet a jó egy ilyen világban? Darrow-n múlik? Bizonyára nem egyetlen emberen, hanem különböző véleménnyel, nézőponttal és háttérrel rendelkező egyéneken, akik mindezek ellenére összefognak egy közös cél érdekében: a szabadság visszaállításáért a közjó érdekében, még ha áldozatot is kell hozniuk.
Néhány karakter visszatér a trilógiából (Sevro, Victra, Clown, Pebble), akik közül egyesek a frontvonalon maradnak, mások a háttérbe vonulva átadják a helyüket az újaknak. Lyria egy fiatal vörös lány, Ephraim ez középkorú profi tolvaj, valamint Lysander – előbbi kettőnek hála bepillantást nyerünk a társadalom alacsonyabb rétegeibe. Mindegyikük személyisége összetett és árnyalt. Darrow sötét oldalával is megismerkedhetünk, amint kénytelen szembesülni a forradalom következményeivel, és kezelni azokat. A kormány az összeomlás szálán áll, igazságtalanság uralkodik.
Pozitív változás, hogy ezúttal nem egy (Darrow) szemszögéből ismerjük meg a történetet: az övéhez csatlakozik még három, ami kibővíti a látókört, ugyanakkor a sok nézőpont veszélyes is lehet, mert szétdarabolhatja a sztorit. Az egységességen ront, hogy a Hold, Vénusz és Föld mint bolygók és helyszínek, valamint a számos hatalom (Republikánusok, Szindikátus, szétszakadt házak, stb.) túl hosszasan vannak leírva, taglalva. A cselekmény izgalmassága és tempója, valamint a befejezés viszont kárpótol és feledtet a nehezebb olvashatóságért (például a tetőponton képes váltani Brown egy másik szereplőre). Mindenképpen várjuk a folytatást
