2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » „Krimit tud?”
47304

„Krimit tud?”

Miskolci csapat képviseli Borsod-Abaúj-Zemplén megyét a „Krimit Tud?” országos bűnmegelőzési vetélkedőn.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának szervezésében és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak közreműködésével 2018. október 3-án Salgótarjánban rendezték meg a „Krimit tud?” elnevezésű országos bűnmegelőzési vetélkedő regionális döntőjét. Három megye (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád) 8 csapata mérkőzött meg, melynek során bűnmegelőzéssel kapcsolatos szituációkban mérték össze tudásukat, a már jól ismert „Beugró” című televíziós műsor játékszabályainak megfelelően.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyét két csapat képviselte a miskolci Zrínyi Ilona Gimnáziumból. A 12. évfolyamos diákok (Vattay Angelika, Tóth Norbert, Czinke Dániel) szereplését a szűri első helyezéssel honorálta és ezzel bekerültek a 2018. november 15-ére tervezett budapesti döntőbe.

A 11. évfolyamos diákokból (Négyesi Odett, Polgári Léda, Tóth Nikolett) álló trió különdíjat kapott, a zsűri művészi teljesítményüket értékelte.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…
Veszélyben van a bankszámlája
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!