2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Barangoló » Vadásszunk fegyver nélkül – XI. Vadásznap Gödöllőn
47032

Vadásszunk fegyver nélkül – XI. Vadásznap Gödöllőn

Szeptember 16-án, vasárnap a XI. Vadásznap eseményei zajlottak a Királyi Kastélyban. A kilátogatók „célkeresztjébe“ számtalan program került, így mindenki „levadászhatta“ a számára legmegfelelőbbet.

Ahogy azt megszoktuk, kezdésként a vadászkürtök hangja nyitotta ki a kastély kapuit, ahol Erzsébet királyné köszöntötte a látogatókat, majd a Vadászkamara Kürtegyüttes műsora következett. Ezután szabad volt a terep mindenki számára. A tárlatvezetéssel, kiállításokkal, állatbemutatókkal, gyerekprogramokkal, vásárral tűzdelt esemény sokakat vonzott. A legnépszerűbbnek az agarászat, a vadászkutya-bemutató, a honfoglaló magyarok lovas vadászata és a solymász-bemutató bizonyult. Emellett itt adták át az Év Magyar Íja-díjat is, amit Foglár Gábor vehetett át (az érdekesség kedvéért fontos megemlíteni, hogy egy ilyen íj körülbelül kilenc hónap alatt készül el – ez alapján mondhatjuk, hogy pont olyan értékes, mint egy gyerek, aki lehet, hogy 18 évvel később hasonló íjat fog létrehozni).

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A putnoki Polgármester válasza
TájékoztatásPutnok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2019. szeptember hó 30. napján tartott Képviselő-testületi ülésén állást foglalt egy …

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!