2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Alföldi Róbert büszke rá, hogy egyenes ember tudott maradni

Alföldi Róbert büszke rá, hogy egyenes ember tudott maradni

Alföldi Róbert és Szily Nóra lebilincselő pódiumbeszélgetésének voltak tanúi Kazincbarcikán, az Egressy Béni Művészeti Központ vendégei. Alföldi keménykezű rendező, még Törőcsik Marit is szigorúan csendre intette és leültette a helyére, mikor a legendás színésznőnek egy próba során beszélgetni támadt kedve.
Alföldi Róbert először arról mesélt, hogy egy kicsiny zsákfaluban nevelkedett a nagyszülei és dédnagymamája védőszárnyai alatt.

„A tanáraimnak köszönhetem az élethez való hozzáállásomat, azt, hogy ha ma találkoznék fiatalkori önmagammal, nyolcvan százalékban békében lennék vele – emlékezett a gyerekkorára Alföldi. Mint mondta, már kamaszként tudta, hogy mivel szeretne foglalkozni, és vállalja, hogy egész életében csak magának akart megfelelni.

Öregasszonynak hívta Törőcsik Marit

Rendezőként, direktorként mindig megadta a tiszteletet a kollégáinak, de a színpadon az és úgy történt, amit ő elképzelt.  Ezzel kapcsolatban egy anekdotát is megosztott a közönséggel. Eszerint Törőcsik Mari nagyon szeretett trécselni, Alföldi egyszer próba közben rászólt, hogy „az öregasszony leül.” És a legendás színésznő, Törőcsik Mari sértődés nélkül teljesítette az utasítását.

Amikor Szily Nóra megemlítette Alföldi Nemzeti Színházból való dicstelen távozását, az exdirektor azt mondta: emiatt nincs tüske a szívében. Büszke rá, hogy egyenes ember tudott maradni, és bele tud a tükörbe nézni. Nem tudatosan vált ellenállóvá, egyszerűen csak kimondja a véleményét, amiről úgy gondolja, jelenleg kisebbségben van. Alföldi elárulta, hogy otthonában mindenféle műtárgyakat gyűjt, tele van a lakása festményekkel, kerámiákkal, szobrokkal. Az élete másfél évre előre meg van tervezve, rengeteget dolgozik, de ki tudja pihenni magát, hiszen képes utazás közben bármikor elaludni.

Az ország túlsó feléből is jöttek

„Büszke vagyok a Kolorakadémia nevű programsorozatra. A sikert jelzi, hogy legutóbb még az ország túlsó feléből, Szombathelyről is eljöttek Alföldi Róbert rajongói, hogy élőben lássák, hallják őt, hogyan gondolkodik, vélekedik a világ dolgairól” – mondta Szitka Péter kazincbarcikai polgármester, a rendezvény ötletgazdája.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp