2026. 07. 21. kedd

Dániel, Daniella

1 EUR 360 HUF
1 GBP 423 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Nyílt próbák, igazgatói fogadóóra és a 195. évad hivatalos dala! – Színházak éjszakája Miskolcon
47022

Nyílt próbák, igazgatói fogadóóra és a 195. évad hivatalos dala! – Színházak éjszakája Miskolcon

Szeptember 22-én este nyolc órától egészen éjfélig újra megnyílik a Miskolci Nemzeti Színház az érdeklődők előtt. A teátrum játszóhelyein, a Nagyszínházban, a Kamaraszínházban, a Csarnokban, a Játékszínben és a próbatermekben nyílt próbák, kulisszatitkok és meglepetések várják a színházbarátokat. Az este zárásaként pedig először hallhatja a közönség a Miskolci Nemzeti Színház 195. évadának dalát, amit közösen meg is tanulhatnak az előadókkal.

A látogatók öt előadásba is betekinthetnek, meglesve a kulisszák mögötti világot és megismerkedve egy darab készülésének különböző fázisaival. A Nagyszínházban a frissen bemutatott operett, A cirkuszercegnő kulisszatitkait ismerhetik meg a nézők. A Kamaraszínházban a gyermekeket és gyermeklelkű felnőtteket várja a Félőlény című zenés mesejáték próbája, amelyet Harangi Mária rendez. A Csarnokban a Három nővér próbájába leshetnek be a csoportok, a rendező, Rusznyák Gábor árul majd el néhány érdekességet az októberben a közönség elé kerülő darabról. A Játékszínben Shakespeare drámája alapján egy kortárs magyar színmű készül, Keszég László rendezésében. A két szereplős Lear halála van a legközelebb a bemutatóhoz, ebbe a munkafázisba is betekinthetnek az érdeklődők. A Miskolci Balett táncosai Kozma Attila vezetésével az Álom luxuskivitelben táncelőadásra készülnek, a balett-terembe várják majd a kíváncsi színházbejárókat. A próbák mellett Béres Attila igazgató az énekkari próbateremben fogadóórát tart: bármit kérdeznek a nézők, ő válaszol.
A program zárásaként a Nagyszínházban lehull a lepel a 195. évad daláról, amelyet a színházak éjszakájának közönsége együtt tanulhat meg az előadókkal. Így több, mint 500 ember énekel majd újra egyszerre a Miskolci Nemzeti Színházban! A tavalyi évhez hasonlóan pedig a közös éneklés megörökítésére felkérünk minden okostelefonnal rendelkező látogatót, hogy élő bejelentkezésben adjon hírt az eseményről a legnépszerűbb közösségi oldalon!

A programokon a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött! Regisztrálni a szinhazakejszakajamnsz@gmail.com e-mail címen lehet névvel, lakcímmel, e-mail címmel és telefonszámmal, szeptember 17-én 10 órától szeptember 21-én éjfélig. A jelentkezéseket beérkezési sorrendben fogadja a színház, az első 450 regisztráló vehet részt a programon! Egy levélben maximum 4 fő regisztrálható az eseményre! Bővebb információ a színház honlapján (www.mnsz.hu) és facebook oldalán található a rendezvénnyel kapcsolatban.

Fotó: Gálos Mihály Samu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés